A Karolina Kávéház (&Koktélbár&Kézműves Kisbolt&Hangulatos Reggelizőhely) az újjáéledő Balatonfüred egyik gasztroszimbóluma lett rögtön megnyitásakor.
Akkoriban ott tartottunk, hogy az átlag cukrászdában lehetett enni fagyinak látszó jeget, műanyagdobozból elővett krémest, meg kicsit szottyos, de finom pogácsát, mert azt a helyi pék készítette.
Ehhez képest a Karolina fogta és legyártotta azt, ami mindenkinek kellett: valódi süteményeket. Kaptunk mellé kísérőnek egy adag jóféle eleganciát is, plusz a kedves sztori a testvérpárról, akik a nagyinál töltött idő, ízek és emlékek nyomán álmodták meg kávézójukat.
Lássuk a jelent!

Ország-város

Balatonfüred, Zákonyi Ferenc utca 4. 
No, így még ember nem igazított útba senkit, aki ide tartott, úgyhogy fussunk neki újra: 
ha lehajtasz a főútról a parti sétányra, beállsz a nagyparkolóba, kicsengeted az óránként ötszázat, na az azért fáj, elindulsz a sétányon a strand felé, de ne sokat, mert az első beugróban van, a drágaszar Silver Resort mellett, megismered, tele van.

Füredről egy rövid áttekintőben az előző bejegyzésben már írtam, így valóban csak a kávézó közvetlen környezetére szorítkozom, az pedig tömören összefoglalva ennyi lenne:
kurva jó helyen fekszik.

Nem tudom kit kellett nagyon közelről nagyon szeretni, vagy mekkora mázli adatott meg a tulajdonosoknak, de Füred sétányán egy ilyen hatalmas terasszal rendelkező bérlemény/saját tulajdon, közvetlen balatoni kilátással a tó nyugodt, árbócoktól bőven szegélyezett részére gyakorlatilag eladja magát akkor is, ha tonhalas vattacukrot árulunk. 
A kiülős, bátran a másik arcába dohányzós rész tehát a hely lelke, ez nem kérdés. Kis szikla a fűben, pár zöld növény - ez itt a kert - az említett látvány, cirádás vasszékek és asztalok, hatalmas kanapék, nyáron mindent jótékonyan befedő napernyők. Kicsit zsúfolt elrendezés, de ha kellően nagy asztalt választ az ember, nem tudnak közel férkőzni az idegenek.

 
A Kávézó belterébe lépni csak a sütemények nézegetése végett szoktam. Egyrészt a fentiek után ki akarna bejönni, plusz a belső tér nekem szűkös. Ugyan ízlésesen berendezett, de nem annyira hangulatos, mint amennyire annak szeretne látszani. A pult látványa ellenben mindig lenyűgöző, ahogy a teljes tál sütemények, piték, torták sorakoznak, előtte vászonzsákban a látványkávészemek, borospalackok, krétatáblán árak - ezt nagyon eltalálták.

Gondolom lassan megkapom, hogy vagy vizes helységek kivitelezésével foglalkozó cég szponzorálja a blogot, vagy WC-s néni voltam előző életemben, de ez akkor is tény:
egy 100+-os befogadóképességű hely hogy képzeli az egy darab mellékhelységet nemenként? Értem én, hogy gyerekkori emlékek a pottyantósról, de ezt el kellene engedni, mint a frank árfolyamot. 
Folyadékot árulva nem kell akkora képzelőerő hozzá, hogy rájöjjünk, ezek az elemek egyszer távozni is kívánnak, ne szívassuk már a fizetővendéget sorban állással, meg egymás hegyén-hátán átgázolással, miközben "bokáig hajol a pincér, meg eltartom a kisujjam akkor is, ha csak csapvizet iszom" hangulatú a hely.
Szóval saller, nagy erővel, derékból beleállva és még véletlenül a pecsétgyűrűt is magamon felejtettem, jaj, elnézést. 
Tény, hogy bennem is felmerült, hogy ilyen mennyiségű szilikon mellett, mint amit a hajóskapitánynak és díszítő elemeinek öltözött  tuskók egyes vendégek magukkal hoznak a testükön, egy extra méretű épített hólyag már nem kihívás a dokiknak, de én maradnék a klasszikus vonalon.

Étel-ital

Ha kifejezetten szeretném az édességet, akkor azt akarnám, hogy ide temessenek. Mondjuk egy jó máglyarakás alá, az elég autentik. Összetevők íme: cukor, tojás, por és hamu, meg is vogymuk.
Így azonban elég eljönni évente kétszer és megállapítani, hogy süteményt enni élvezetes dolog is lehet.
 
A koncepció az étlapon a következő: minden Karolina, a második szótól kezdve érdemes az étek jellegét keresni. Amikor a második szó is egy név, akkor röhögünk, majd megzavarodunk. 
"Karolina Vilma kedvence" Na ugye.
Karolina madártejénél pedig már-már úgy érzem, mintha kisajátítanák ezt a nemzeti kincset, de lépjünk túl rajta.
A menün szerepel vagy 30 sütemény, de a kínálat mindig az, ami a pultban is látható, tehát nincs egyszerre "csapon" a teljes süteménylap. Ezt a pincér azonnal meg is jegyzi, hogy ne fárasszuk buta kérdésekkel, tessék megnézni, mi van. Ez nem baj, így is kínszenvedés választani, az egyik annyira jól néz ki, a másikat annyira szeretem, a harmadikból meg még sosem ettem, hisz az első két pont mindig megakadályozza, hogy eljussak az utolsóig. 
Cukrot szerintem még sószóró is tartalmaz, mert kizárt, hogy ne szívja magába, de ez itt jó helyen van. Habos, krémes, lágy, szétmálló, olvadó, ezekből a variációkból lehet választani a süti részlegen.

A tesztalanyok, melyek nem egyszerre fogytak, de most összefoglalva jelennek meg:

Mákos guba 
Szép és nagy. Puha, de nem szétázott. Mák. Nem színezett cukor, sok-sok mák. Madártej külön kannácskában, kellően visszafogott ízű, vaníliaszemcséink ott figyelnek minden falatban. Öntözhetjük kedvünkre, van benne bőven. Díszítés narancs és narancshéj.
(Szigorúan zárójelben: Diós guba
a fenti mondatokban a "mák" szavunkat cseréljük "dió"-ra és kész. Felváltva enném, ha nem laknék jól a harmadik falatnál.)

Karolina habos mákosa meggyel

Önálló feladatmegoldás: mindenki eldönti maga, hogy kellene, vagy nem a lenti kép alapján. Megoldásokat postafordultával várom!

Fehér forró csoki vaníliafagylalttal 

Remélem mindenki tudja, hogy ez egy nagyon beteg találmány. A forró csoki alapból nem egy gejl dolog, hiszen az alapanyag étcsokoládé. Aztán persze divat lett ízesíteni, meg tejcsokoládéból készíteni, meg agyoncukrozni, hogy még többen szeressék. De olyan ez, mint a filmipar; régen King Kongot látva kirohant a jónép a moziból, ma meg a hatéves arcon ásítja a Cloverfield szörnyet, miközben a tableten legyakja a Tekken-ben az ellent. Úgyhogy el kellett készíteni a fehér forró csokoládét. És ehhez hozzáadni a vaníliafagyit, bele a krémes testbe. Aztán tejszínhabot a tetejére. Meghalsz. Függők, indulás, autópályán hamar ott lehet lenni. 
De ha már csináljuk, csináljuk jól. Fáj leírni, de ez finom. És annak ellenére, hogy papíron ihatatlanul édesnek kellene lennie, nem az.

A nyitó képen látható Karolina galuskája
Egy jól sikerült, klasszikus somlói, olyan lágyan, hogy az erre vonatkozó hasonlatok inkább egy softpornóba lennének valók, ráadásul a rossz magyar szokást is ejtették, nem az olcsó rum, vagy rumaroma adja az ízét a tésztának, hanem az összetevők önmagukban. Házi tejszínhab figyel a tényér szélén, a napsütés hatására sem kívánt összeesni azonnal, ezek szerint Neymarhoz semmi köze családi vonalon.

Epres limonádé és áfonyaszörp
Eperdarabok. Kevés cukor, ami nem rombol, hanem ízeket erősít. Megmarad a gyümölcsök íze (hol méz, hol áfonya, hoppá, irodalmi vonal is bekúszik), semmi bolti műanyag.
Ellenben nincs díszítés, semmi kis plusz, így kissé puritán, a szörpnél megértem, a limonádén hiányolom, hiába, jóhoz van szoktatva az ember.

Csapolt sör
Beck's. Tessék? Házimájas, saját kemencében sült kenyér, kertemből paradicsom, lágy szellővel eltérített simogató napsugár, nagyi receptje alapján sütemények, biobármi, ezt-mind-csak-neked-csináltuk-a-két-dolgos kezünkkel.
Ehhez kitűnően illik egy klasszikus német kommersz, tömegtermelt világos sör, pont a koncepció része, ide találták ki...Jajistenem.
Az üveges sörök közt van javulás, de a "Borsodi típusú" sör létezése itt is kiveri a biztosítékot, tessék kicserélni.
 
Az étlap édességektől mentes részét általában csak átlapozom és itt sem értek egyet azzal a máshol már tapasztalt tétellel, hogy lőjünk mindenre, valami csak megtetszik a vendégnek. 
Szerintem minőségben a sós részleg bőven elmarad a süteményektől, több tétel kicsi és drága, de azért nem is olyan finom, ami nem egy erős kombó. 

Fiú-lány

Egy hely, ahol elég a pincér. Nem kell nézelődni, tekintetet keresni, nyakat tekerni, jönnek rendületlenül. Kicsit túlburjánzik a modoros nagyonszeretünk. Nálam határon belül van, a pénzeszsákoknak ez kell, sokan meg tikkelős hidegrázást kapnak tőle, nagy a szórás a megítélésükben, na.
Irtózatos a hajtás a szezonban, de keveredés, hosszas várakozás a legritkább esetben van, ez mindenképp elismerésre méltó. 
Nyilván sokat segít, hogy a tulajok is részt vesznek a napi munkában és a pincértársaknak nincs alkalmuk azon gondolkodni, hogy az otthonról hozott gömbkólát hogyan szervírozzák ki a vendégnek, de van hátránya is az állandó jelenlétnek. Nem sikerül összhangot teremteni az átlag munkavállaló és a tulajdonosok közt, senki egy pillanatra sem hiszi el, hogy ők együtt dolgoznak.

A napi szopóroller nagyon tetszett, néha ki lehetne hagyni a felesleges köröket:

- Jó napot, tisztelettel uraim, nem lenne kényelmesebb egy terített asztalnál helyet foglalniuk? (tavasszal valamiért úgy jelzik az előszezont, hogy a kávézónak csak a kétharmadát terítik fel, de a többi asztal is kint van. Nyilván hová ül mindenki? A terítetlenhez. Miért? Mert ezek az asztalok vannak szellősebben rendezve és innen jó a kilátás. Agyfasz, na mindegy)
- Köszönjük, nekünk remek itt.
- Ez esetben is megkérhetném Önöket, hogy üljenek át egy terített asztalhoz, nagyon köszönöm!

Mindezt faarccal, amiért természetesen jár az ajándékcsomag, de láthatjuk hogy néha a karamellmáz mögött a fémtest processzora dolgozik.

Szósöl

Bevásárlólistát írtam, úgy egyszerűbb:

1 db jó minőségű fényképezőgép (a mobil szétfilterezve sem az)
1 db jó minőségű fotós
1 db alulfizetett, de még így is jobb szövegíró

Mondom a bajt: kiposztolható ugyan a csapatépítő buli, mert nyilván engem is érdekel, hogy hol ittátok hülyére magatokat tegnap, tényleg. Ha ez megvolt, akkor hangsúlyozzuk azt, hogy együtt voltunk, mert egy csapat vagyunk, te és én, ott és akkor két órára egyenlő. Ezért nem kezdünk a "személyzet" szóval és nem csempészünk reklámot a posztba, hogy melyik borászat volt hajlandó ingyen vedeltetni minket, mert oda a hatás, amit el kívántunk érni. Folytathatnám, de példának elég ennyi.

1 db olyan honlap, ami nem a huszadik találat és a tartalmat sem ártana felhozni nulláról egyesre, pl egy étlapot javasolnék, de lehet, hogy az hülyeség egy kávézónál, én nem tudhatom
1 db önismereti tréning, hogy hogyan toljuk magunkat ízlésesen úgy előtérbe a posztokban, hogy közben a vendég ne gondolkodjon azon, hogy most magadat vagy a kávézót reklámozod!?!

A terv kész.

A Facebook a fentieket leszámítva él és kommunikál velünk, pacsis posztok megszületnek minden évben más-más félreklám felületeken, van sok élőzenés nap, program, egyebek, ez egy ilyen biznisz, ezt így kell, és jól is van.

Nyitva tartás fronton nincs baj: ha már van zene, meg alkohol, meg tópart, akkor szépen kihúzzák éjszakáig.

NEM lehet bankkártyával fizetni. Az a rohadt jutalék, jaj, az vinné a pénzt, nem,nem, a nagyi se akarta volna. Vicc, abból is a rabbis.

Köszhatás

Bontsuk ketté, mint a felezett kacsát. Térdenállós, felfelé csókot hintős kösz azért, hogy a balatoni posványba megálmodták ezt a helyet és meg is valósították. Elegáns volt, ötletes, eredeti, akkor még nem vasaltorrú gumicsizmával és acélbetéttel vesénrúgottan kézműves. Köszönjük a nép nevében a finom süteményeket és a máig is megmaradt jó kisugárzást. Köszi azt, hogy sokakkal ellentétben nem szezonális a nyitva tartás.

Viszont kicsit túlszaladt a "nálunk olyan nincs, hogy nem veszel valamit, ha csak pénzt akarsz szórni van lazacos szendvics is, meg grill libamáj is, ha korán jössz reggelit adunk, ha alkoholista vagy, akkor itt aztán igazán jól be...-hatsz, akár minőségiből is, de ha leülni sincs időd, akkor a kacsapástétomunkból a boltból a sarkon mindenképp vigyél anyádnak, örülni fog, nem érted, ja német vagy also kiskacsa für dich, danke, mehetsz" üzletpolitika. 
Szinergia, meg pénz, értem én, de nem tetszik.
Nem jó, de leginkább rossz a sok bosszantó hiba, amit látványosan leszarnak, pedig orvosolható lenne és tényleg férjen bele, gyerekek, hát ömlik a pénz, tessék visszatalicskázni belőle.

A Karolina szuper volt, most jó. Sok mindenből tevődik össze ez az érzés az emberben, de könnyen felejtő faj vagyunk. Ha a helyükre kerülnének az alapvető dolgok, ha fejlődne a cégvezetés sok olyan fronton, amire nem születik az ember, hanem tanulni kell, akkor évek múlva is öröm lesz leülni és nézni a Balcsit, falni az édességet.
Ha marad a kis lépésekben, szinte észrevétlen hanyatlás, akkor a mostani 70-ről 100 százalékra szökik a "Autóval jöttem, de csak azért mert a yacht nem fér el az M7-en" arcok aránya és szépen eltűnik minden, ami otthonos, kedves és nosztalgikus a helyben.
Most nem érzem az erőt a jobbik fajta megmaradásra, de ne legyen igazam. Kivételesen őszintén kívánom. 

"A szezon. Csak az lenne egy kicsit hosszabb! Ha esős a június, alig marad két hónapunk!"
(ismeretlen vendéglátós, 1980-2016, minden évben, minden nap, halk sóhajjal kísérve)

A következő néhány bejegyzés balatoni éttermekről, kávézókról fog szólni, de azt megelőzően nem tudom szó nélkül hagyni a régió tavaszi-és általános állapotait, ezért születtek meg a lenti gondolatok. Azaz ebben a posztban nincs gasztrokaland, csak kórkép.

Lehetne összevetni, elemezni a déli és északi régió városait egymás mellé helyezve, grafikonnal jól megtámogatva, (hátha felvehetnék érte száznyolcvanmilliót zsebbe) de egyszereplős lett a verseny, mint a fehérorosz választások. 
Siófok elveszett az igénytelen bulik rövidszagú mocskában, ahol a BB pezsgő a legnagyobb kincs az éjszakában, ha tele van azért, ha üres, akkor meg azért, mert lehet vele ütni. 
Keszthelyt húsz éve kivégezte az autópálya hiánya, a kivérzett testbe talán lassan visszatér az élet, ha az emberek így tíz év után elhiszik, hogy az M7-esen tényleg két óra alatt odaérhetnek és konstatálhatják, hogy a környék meglehetősen szép. A többi városi rangú település meg valójában nem város (Tihany, most tényleg?), egyet kivéve: 
a csupa jó tulajdonsággal megáldott Balatonfüred, Észak fővárosa (Deres mellett természetesen).

Néhány éve a felújított sétánynak és igényes - azaz nem sátrakbú', kajabálva árulunk - bazársornak köszönhetően fürtökben lógnak az emberek a tóparton bármikor, amikor a hőmérséklet eléri a 15 fokot és süt a nap. Kevéssel is beérjük, na. Sokan ráadásul már most lehozzák sétáltatni a sárga Ferrari lovait, vagy az ezüstmercit, mert a lányokat nem lehet elég korán elkezdeni győzködni arról, amiről, így ilyen plusz látnivaló is akad. A lényeg: a kézzel fogható és konstans megjelenő, pénzszórásra váró hömpölygő tömeg. 

A tömeges légyitt (igen, hibásan írtam) indoklása egyszerű; tényleg gyönyörű a hosszan elnyúló part a tavasszal zöldes, aztán inkább minden más színű vízfelülettel, nem az egyetlen, zsebkendőnyi strandon van lehetőség hekket, gulyást, lángost enni, az Anna Grand épülete önmagában elég impozáns ahhoz, hogy "no, még azt nézzük meg" alapon arra sétáljunk, a virágok a parkban szépen gondozottak. Kézműves boltok egymás mellett, több borász is úgy döntött, állandó üzletet nyit a városban, ígéretes éttermek, átlagos, vagy egy-két jobb szórakozóhely elszórva a városban. 
A jó magyar embernek pedig tényleg mindent el lehet adni. Kisvasút a parton pöfögve, tizenöt éve ugyanazon az útvonalon? Jöhet. Vattacukor, fahéjas-cukros mogyoró? Adsz. Mérhetetlenül túlárazott kézműves kolbász és házisüti? Fél kiló elég lesz mindegyikből.

Éppen ezért nem vagyok képes felfogni, hogy hogy képzeli azt a random füredi vendéglátós, kisboltos, hogy az első, előre beharangozott, rendeletileg is kétharmaddal megerősítetten jó időt hozó tavaszi hétvégén a fél város zárva van miatta. Nem számítottak ennyi emberre, mint az FKF a havazásra bármely tél közepén, gondolom.
Értem, hogy "Pesten sulibüfét csinálunk 10 hónapig, csak nyárra jövünk le" alapon működik a helyi kiszolgálóegységek fele, amik könyörgöm, szűnjenek meg legkésőbb jövőre, de ez sem igazi mentség.
Jó néhány kereskedő felismerte és próbál tenni érte, hogy ne arra a három nyüvedék hónapra korlátozódjon az emberek tudatában a Balaton, de ezzel a többségi álmos mentalitással nem nagyon jutnak előbbre.

Füredtől elszakadva pedig összességében kellene megérteni, hogy nem egy falunak kell érdekesnek, vonzónak lennie, hanem egy régiónak. Ez itt a 21. század, van autó, meg net, higgyék el kedves szállásadók, vendéglátók, megtalálják a programot ezek a lüke turisták. Francia Riviérától mindenki lefossa a kis bokáját, ugye? Én is. De töltött már valaha valaki egy teljes hetet Roquebrune-Cap-Martin-ban? Vagy esetleg az emberek nagy része bejárja a környéket és elmegy Nizzába, esetleg kicsit északabbra, Provence-ba és még vagy hat ismeretlen nevű faluba? No, Vágó úr, melyiket jelöljük meg? 

A Balaton nyilvánvalóan semmilyen állapotában nem közelítheti francia barátaink partszakaszának adottságait, de lehetne működőképes, tavasztól-őszig tartó szezont produkálni, sok-sok érdekes programmal. Mellesleg jóval több bevétellel. Amit lehetne fejlesztésekre fordítani. Építhetnénk egy Szép új világot, hogy ne legyen a helyi ember tragédiája ez az 1984 óta fennálló nihil. Ezt szépen összeszedtem, ugye?

Kellene hozzá pár dolog, leginkább ész és kitartás. Le kell ráncigálni a krepp ágyneműt a nagyi nászágyáról és venni az Ikejában újat. Kidobni a régi muskátlit (a kajáldát is meg a virágot is). 
El kellene fogadni a bankkártyát a 71-es úttól kicsit távolabb is. Ki kellene nyitni úgy általában a bótot. Meg kell hirdetni a programokat. Honlapot, Facebook-oldalt, szórólapot, youtube-videót, bármit kell csinálni. Kicsit többet kell fizetni annak a szerencsétlen munkatársnak, hogy ne lócitrommal fűszerezett rothasztott cápába haraptam arcot vágjon, amikor kikérem a deci fehéret. Utána én úgyis vágok neki olyat, mert valódi bort továbbra is kevesen csinálnak a környéken. 
Be kell vezetni a fűtést a víkendházba, hogy ki lehessen adni 20 fokban is. Le kell cserélni a fagyasztott Tesco húspogácsát meg a vizes ketchupot a büfében, augusztus 20-án pedig ki kell hagyni a tűzijátékot, láttátok már eleget, és berendelni az utolsó hónapra a kaját, a színes sálat, bármit, amit eladsz, mert vénasszonyok nyara, borkóstoló, na még egy hétvége a Balcsinál hangulatom van, de te be vagy zárva!  
Ezerszer elhangzott frázisok? Természetesen. Csak még mindig meg lehet írni egy ilyen sztereotípiáktól hemzsegő bejegyzést, mert minden második kereskedő alátámasztja.
 

Tele van a környék lehetőséggel és akad pár tántoríthatatlanul lelkes vállalkozó kedvű egyed is. Nem kéne velük kitolni, mert egyszer ők is feladják. Egyelőre valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag meglepően sokan áldoznak pénzt és energiát arra, hogy itt valami újat, működőt, egyedit létrehozzanak, talán mert hisznek benne. Vagy mert felismerték azt, hogy a Káli-medence látnivalói, a bicikliút önmagában, a szőlőbirtokok, a borászatok, a nyugalom, a kilátás, a levegő, az ég színe, a nádfedeles parasztházak, - hadd ne soroljam el a nyilvánvalót, kiszárad a szám - mind a látni kell kategória. Csak kell egy kis európai körítés, innováció, türelem, amíg beérik a befektetés. Türelmes, innovatív, bölcs népnek ismertem meg önmagunkat, így nem aggódom, lesz itt trombitaszó, víg kavalkád!

 Vagy nem.

Álmos péntek, pedig dehogy reggel, mindjárt dél, a helység tele, az mindig jó, belépek, no ez nem nagy, de csinos minden, vicces-színes fal postit-firkákkal, kis galéria, tetszetős pult és asztalok, étlap jő, rendelek;

tormás melegszendvics tojássalátával és kecskesajttal, gombás-spenótos rántotta, fahéjas zabkása, narancslé, ide nekem az oroszlánt is, biztos korán nyitnak, ezért lehet, hogy felszolgálóm nem kedves, ellenben csendes.

Várakozás percei nyúlnak egyre, mellettem fiatal német hangok, nagy kék asztaluk mint libikóka a játszótéren, ha valaki rákönyököl, a másik oldal az egekben. Akarom, hogy turmixot rendeljenek, hogy röhöghessek, balra nézek a galériára vezető lépcső korlátja jön mellettem lefelé, szia, szép, rácsos, fehérre mázolt vagy, hátrányod, hogy tisztítani kéne, legalább öt perc naponta, nem férhet bele ekkora hajtásba, vagy a trendblogon az nem volt írásba adva, hogy Pronto  is kell, nem elég a Photoshop, na még öt perc eltelt, de semmi, a németek cappuccinot isznak, yess, ügyes népség, csak egy ömlött ki, a fa székem kényelmetlen, de legalább az is kék, isten bizony nem mérem, de ennyi idő alatt én is megcsinálom, nem is rosszra. 

Rántotta nyomokban mogyorót biztos, hisz minden, úgyhogy ez is, de spenótot ízre tuti nem, a kifli mint régen a kakaó mellé alsóban, pont olyan étvágygerjesztő is, csak az ára más, bár azt is sokszorosan megfizettük azóta, az egyik huncut tojásdarabka menekülne, mutatja kis sült ujjával az irányt a szabadság felé, de megfeneklett a tányér szélén.
 
A melegszendvics, - az étlap és a rossz politikus nem hazudik- meleg is és szendvics is, a szalvétám elő-tormakrémezve, minő figyelmesség, igazán köszönöm, de a forró torma a számban is mindent eláraszt, tojássaláta, kecskesajt, ugyan kérem, csak maró gúny ez az összesütött héj, morzsáira hullik az illúzió az első falatnál.
Zabkása az utolsó mentsvár, az egyszerű étkek invictus maneo-ja, de Achilles-sarka mindenkinek van, még egy ókori szópár és sok lesz érzem, a lényegre vissza, hogy magában nincs íze, tényleg semmi, még a fűrészpor is jobb krumplihéjjal, kőporral szárazon, de hálás falat, mert méztől, vagy szimplán csak sok tejtől, ha elég sokáig ázik is jó lesz, hát még ha kap fahéjat és almát, csak isteni lehet.
De nem, ez felesleges, vízzel felöntöm két perccel korábban, fahéjat rá és pár árva almadarabot, lehetőleg jó lédúsmentes fajtát, tudom, hogy nincs ilyen szó, szóval így, hogy ne tudd lenyelni, csak forogjon a szádban, mint szilikongolyó a szájpecken, bár az legalább csúszik, a díszítés itt is egyedi, a fahéj felkent ízesítő, na nem mint pap, hanem a tányér szélére,de tovább előre, ki ne hagyjam, a narancslé narancsból volt valóban facsarva, kár, hogy az is 25 perc alatt ért hozzám, mondjuk még így is gyorsabban,mint bárki, aki nő.

Vicc ez a hely, ezt a nevet le akartam védetni még korábban, de most odaadnám nektek, csak használjátok, búcsúpiszoár felé venném az irányt, lépcsőn le, itt Tyrion-hasonmásversenyt rendeztek a mosdóban remélem, mert másra nem jó, alacsony, mint a színvonal - otthonos, bájos reggeliző - olvastam tavaly, biztos későn jöttem, mint az egyszeri piramisjátékos, gyerekek ez menthetetlen, adjátok fel, vagy féláron és rendben vagyunk, úgy érteném mit akartok, így csak nézek, mint porcica a korlátos térben.

Ez egy forró tél, énekelte (?) tavaly Soerii&Poolek, idén pedig valóra is vált a jóslat, köszönjük srácok. Az igazi vacogós mínuszok hiányában az ember kevésbé hiszi el, hogy a "Becherovka&tea, na még egy konyak" kombó szükséges az életben maradáshoz, így a kötelező karácsonyi vásárban fogyasztott forralt boron túl ritkábban ül be hangulatos kávézókba whiskyzni. A kevés hideg este közül az egyik sétája vezetett a Café Smúzba, ami egyben egy virágbolt is. Az azóta eltelt pár látogatás írásra sarkallt.

Ország-város

Ország. Pontosabban Országház, így a szádban, ami elég impozáns, amúgy Kossuth Lajos tér 18. A környékbe nehéz lenne belekötni, új a bringaút, a sétálda, a süllyesztett villamossínek, a tér. 

Tiszta Európa, sőt, annak is a krémje, tényleg bárhol megállná a helyét, érdemes volt átépíteni. Végül is a kb. négyezer-ötszázhúsz törvényből, döntésből, oktrojált alkotmányból, viccből hat év alatt két jó, az teljesen korrekt arány. A másik a dohányosok kirúgása a zárt terekből, ha valaki esetleg egyébre gondolt volna.
Belépéskor virágillat keveredik kávéval. Szerencsére nem büdöske és a Bellarom Gold vákuumcsomagolt páros szaga járja át a levegőt, hanem a vágott virágok semmivel össze nem keverhető illata és a La Marzocco masina legutóbbi presszójának aromája.
Ajtóval szemben a pult, bal oldalában sütemények sorakoznak, hátrébb, már a pulton belül az italkínálat egy része. Jobbra a kassza, ahol a háttérben a konyha egy szelete látszik át, a pult jobb oldala és az 'L' alak rövidebb csücske már a növények birodalma.
A teret szerencsére kellően szellősen rendezték be, senki nem ül a másik szájában. Sok kávézóban elfelejtik figyelembe venni, hogy ez nem a menza, ide társalogni járnak az emberek, és bár van rá esély, hogy a szomszéd asztalnál ülő idős hölgy tud segíteni a Jocival történt csúnya szakítás feldolgozásában, mégsem mindenki akarja kipróbálni ezt a fajta szupervíziót.
A berendezésnél hatalmas harcban a virágbolt hangulata nyert. A székek és asztalok színei (az a zöld, ami akár kék is lehet, plusz fehér) és a felhasznált anyagok (fém és műanyag) összhatása azt közvetíti felénk: ez egy virágbolt, ahová beköltöztettünk egy kávézót is, mert így mindenkinek jobb lesz. És alapvetően nincs is ezzel semmi baj. A virágok és kiegészítőik tán túl sok helyen vették át az irányítást és burjánzanak, mint a borostyán a tűzfalon, néhol pedig zsúfolt, vagy érthetetlen a koncepció.

Amivel baj van, az a mellékhelység. Tiszta, még mielőtt bárki. Ellenben két pozdorja ajtóról beszélünk, amik úgy különböznek egymástól, mint a bécsi és a miskolci gyors, de ez csak a kezdet: 
beléptem a nekem szánt rajz mögé és a megszokott mozdulattal fordítanám el a kulcsot a zárban, de abban nincs semmi. Se kallantyú fent. Nem gond, pisiltem én már gimnázium oldalában is, csak mégis, az érzés. A mosdókagyló közös, így szemtanúja lehettem, amikor a női mellékhelységből kilépő hölgy visszahelyezi a kulcsot a férfi WC ajtajába, kívülről, rend a lelke mindennek. Szemetes sehol, senkinek. 
Ha ez egy fizetett cikk lenne, akkor úgy folytatódna, hogy anyám, mekkora ötlet, ugyanaz a zárbetét, egy kulcs, gazdaságosság, zöldenergia, ökotudatos pazarlásmentes felfogás, szeretet, de szerencsére nem az, így egy komoly szemöldökráncolás és egy Archie-féle saller a kedves tulajnak, mert ez nem egy kocsma a körúton.
Egy napi bevételt tessék belefeccölni a legszentebb hely kipofozásába.

Étel-ital

Ahol a kávégép önmaga annyit ér, mint a pult többi eleme összesen, ott valószínűleg érdemes a fekete vonalon maradni. Ha valaki épp erre jár és szendvicset, vagy lazacsalátát támad kedve enni, jó eséllyel nem fog nagyot csalódni, mert egy magára adó helyen elkészítik azt is tisztességesen. Nekem ez nem megy, cipőt a cipőboltból alapon a klasszikus kávéházi fogások között nézelődtem mindannyiszor, amúgy is inni járok a legtöbb helyre, miért most tegyek kivételt? 

Latte virággal

Az étlap kínál pár egyszerű fél-meleg étket, szendvicset, reggeli variációkat. Az itallapon kávék, teák, frappék, limonádék, röviditalok, koktélok, fröccsök, borok várnak minket. A borkínálat laikus szemmel jó és gazdag. A laikus szem azt jelenti, hogy örülünk neki, hogy van fehér, rosé, meg vörös is, lehet pohárral is kérni és olyan neveket látunk, amik jól csengenek, mert a Tescoban sosem láttuk őket. Külföldi barátunk ugyanezzel a metódussal szintén elvarázsolható. De ha vesszük a fáradtságot és ízekre szedjük (mekkora vicc) a kínálatot, akkor kis pincészetek jó minőségű, de semmiképp nem kiemelkedő termékeit találjuk az itallap nagy részén. De sajnos olyan szinten túlárazva, hogy egyes tételeknél hiába tekintgetek a panoráma felé, az sem nyugtat meg. És igen, ezen a helyen minden drága, mert ott van, ahol, de a boroknál hajnali Kamaz módjára borul meg az ár/érték arány.

Latte 'M'-es méretben, forró csoki, túrótorta. Ez lesz a mai menü két személyre.
Az M az amerikai ruha, és a német fehérnemű-méretezést követi, így a kávém, ki merem jelenteni: nagy.
A díszített tejhab guszta és vonzó. Hiába kezdem el inni, nem szottyad össze, kitartóan megmarad a kortyolgatás feléig. Legalább a tejhabnak van még tartása kis hazánkban. A kávé, bár a Lattéban szinte mellékszereplő, finom, zamatos. Nincs tolakodás, összhang van az alkotóelemek között. Ez köszönhető annak is, hogy tippre nem a 0,1%-os Riskából van a tej.
A forró csokin pillecukor díszít. Nem pudingot kapunk, amiben nem hogy megáll a kanál, hanem beletuszkolni is csak a megfelelő szögben lehet, különben lepattan róla, mint az egyszeri űrhajós a légkörről, de nem is tejjel jól felhúzott majdnemkakaót. Kellően sűrű, pont eléggé édes, lágy anyag.
A tejszínhab helyben készült, nem a flakonos Sahnezauber ült rá a forró italra műanyagoskodni.
A pillecukrot speciel gyűlölöm, de az emberiség nagy része vonzódik hozzá, amúgy meg szép színes és az is egy kitörölhetetlen emberi perverzió, hogy édes dolgokhoz előszeretettel eszünk még édesebb dolgokat, így nincs is kérdés, ez így biztosan finom és ínyenc. Ha legközelebb sózott heringgel jön, akkor meg jöhetek meaculpázni...

Overload


Túrótorta friss, mert az előző is az volt, így elfogy. Szörnyű, milyen együgyű ez a piacgazdaság. A túró lehetne a gumiszerű változat is, mert olyannyira elterjedt, hogy meg sem lepődnék, de ez itt a kis szétmálló morzsákkal operáló fajta.
A linzertészta nem ragad a szájpadlásomra egyben, mint egy adag gánica. (Úristen, de ennék gánicát.)
Édes, de meg tudom enni az egész szeletet, tehát nem duplázta meg a szakács csak azért a cukoradagot, hogy azok kedvére tegyen, akik azt hiszik, a sütemény alapvetően cukor, valamilyen ízesítéssel.
A tányérokon elengedhetetlen díszítőelem a virágszirom. Kedves gesztus, meg nyilván van egy rakás maradék "anyag", ám legyen.
Továbbgondolva az Alexandrában lehetne például úgy szervírozni a kávét, hogy mellette figyel a Karinthy összesből a 104. oldal fele. Kicsit meg is égetve a papír széleit, érted, vintage, közben pedig folytasd a novellát! Biztos több vendégük lenne, mint így.

Fiú-lány

Van egy db rendelést felvevő pincérünk, aki fizettet is, egy darab pultban tevékenykedő kolléga és hátul a konyhán legalább egy ember serénykedik. Ránézésre működőképes a dolog, nyáron, amikor a terasz is nyitva, reményeim szerint magasabb a létszám, mert egy benti teltház is gond lehet ennyi fővel. Vagy olyankor a virágkötő hölgy is felszolgál.
Látogatásaim alkalmával mindig különböző pincérekbe botlottam, mindenki máshogy tett hozzá az élményhez. Az első egy idősebb úr volt, aki az a fajta határozott felszolgáló, akinél kétszer is meggondolod, hogy visszaküldöd-e a pempős bort, mert mi van, ha a tokajiak ezt így csinálják, jajnemtudom, megfogenni. De ha már eljutsz odáig, hogy hozzá mersz szólni, akkor előzékeny és ő fog először elnézést kérni, ha valami nem stimmel. A második fiatal hölgy kedves és mosolygós volt. A felszolgálófiú pedig a mellettem ülő svéd srácokkal olyan magától értetődő természetességgel társalgott el angolul, tehát nem hunglishul a Széchenyi fürdőről és a város egyéb nevezetességeiről, hogy öröm volt nézni. Természetes? Persze. Nálunk? Nem.
Az összkép mindenképp pozitív, nem lógnak az ember szájában állandóan egy kérdéssel, vagy látszat-asztal leszedéssel, finom jelezve, hogy menni kéne. Ha kellenek, elérhetőek, ha társalgunk, értjük egymást. Reméljük, így marad.

Szósöl

Vegyes, amiben Hosszú Katinka jó. A honlap "Rólunk" fülét jó eséllyel egy cerkófmajom írta még süldő korában. Az itallapon nagyon ötletes, ahogy a kávéknál színek jelölik az egyes összetevőket, sőt azok mennyiségét is. A nyomtatott változathoz képest azonban több eltérés is felfedezhető. Az "Ajándékok" pont nem szerves része a kávézónak, de nem tudott nem megakadni a szemem a Matyódesign nyitógondolaton. Tényleg matyó? Ma, Budapesten?
Lelkes Facebook felhasználók jó képekkel, napi bejegyzésekkel, hangulatképekkel és nyálelválasztást beindító süteményekkel. Megy ez.
A különböző programajánló oldalak közül az egyikkel nagyon jó lehet a kapcsolat, mert négy cikkükben is szerepel a kávézó, nem bízzák a véletlenre a megjelenéseket.
Nyolckor zárnak. Minek ennyi alkoholt pakolni az itallapra, ha nyolckor elköszönünk? Kell a virágoknak a nyugalom?

Köszhatás

Akad. A Café Smúz egy hangulatos, profin üzemeltetett kávézó - és ne feledjük-  virágbolt.
Drágán jót, de nem világraszólót, akár ez is lehetne a mottójuk, de erre kevesen harapnak. Ha egyszer beüt a ménkű és valami elromlik, s mégis olcsó tej kerül a kávéba, vagy kiszárad a mákos guba, akkor a kedves vendég nagyon haragos lesz, mert átrázva érezné magát, mint a Váci utcában. Amíg nincs ilyen, addig működik a rendszer. 
A hangulat, ami az egész helyet belengi, az otthonos, barátságos atmoszféra, az egyszerűen ötös.
A felszolgálók szintén hozzáteszik a magukét az élményhez, a sütikre jó ránézni, az illatok kiválóak.  
Az árak magasak, de a bérleti díjak is. A Smúz nagyon helyesen a külföldiekre és a környéken gyakran megfordulókra hegyezi Vénusz légycsapóit, nekik pedig semmilyen fennakadást nem okoz mindennapjaikban a számla kicsengetése. Ha rendbe hozzák a színvonalhoz képest szégyenletes állapotokat a mosdóban és újra átnyálazzák az étlapot, hogy néhol nem került-e még egy nulla a tétel végére, akkor jóság lesz.

P.S.

Akit a klasszikus áthúzós táblával örökre ki kellene tiltani a helyről, az az a fajta local hölgy, aki betér virágért és süteményért, de a belépéskor az arcán látod, hogy kötekedésre született és azóta is a munkájának szenteli mindennapjait. Az élő fába, bocs, lágyszárúba is bármikor, bárhogyan. Mert ő a vendég, senki más. Siet, gyorsan mindent, csak őt, olyan stílusban, hogy a kiskanállal tetoválnék neki szemöldököt. Négy alkalomra jutott két ilyen, remélem ez az összlétszám.

Nekünk mindenhez sok idő kell.
Nagyon lassan áll(t) át a magyar gondolkodás arról a klasszikus beidegződéséről, hogy ha a zöldségesnél reggel hétkor két körtét kérsz, akkor ő automatikusan a pult alá nyúl a kis csavarosért, nem pedig a lédús vilmosok közt kezd válogatni az egészséges életmód jegyében.
Nem segítette a reggelizős kultúra fejlődését az sem, hogy a '90-es években a látványpékségek ellepték a várost, de a bisztrók, salátabárok, tejivók nem követték őket. Nem csoda, hisz nem volt fizetőképes kereslet. Olcsó, jó szagú, ("Fahéjat mindig tegyetek a sütőbe, bármi készül" - szólt a Princess pékség elsődleges utasítása a dolgozók felé) ételekre volt piac, így észrevétlenül rászoktunk, hogy a metróaluljáróban megvesszük a csokis tekercset, oszt hazafelé elhízunk. De legalább a körte után küldtünk valamit, ami felszívja. 
Van ennek létjogosultsága, (nem a tüskének) csak nem minden nap, minden sarkon. A kapitalizmus azonban már csak ilyen; amire igény van, az burjánzik. 

A klasszikus reggelizőhelyeket még pár éve is külön vadászni kellett, fogalma sem volt az embernek, mi van nyitva vasárnap 10-kor. A kérdéssel lehetett böngészni a netet és megtalálni mondjuk a Két Szerecsent. Az elmúlt két-három év hozott igazi fejlődést ezen a téren is, amit nagy örömmel üdvözöl minden turista és néhány, hasnyálmirigyét jobban óvó magyar.

Ország-város

Nádor utca 8. Nincs a tömegközlekedési eszközök, vagy népszerű turistaútvonalak szájában, de a környék a Bazilika-Erzsébet tér közelsége miatt komoly átmenő forgalmat generál. A közeli utcák tele vannak a legkülönbözőbb éttermekkel, bisztrókkal, gyorskajáldákkal, arányaiban azonban reggelis fronton kevés az igazi konkurencia. A bejáratnál önkéntelenül is megtorpan az ember, mert elég szűkre szabott a tér a belépéshez és általában meglehetősen sokan is vannak. A kettő együtt akkor is pillanatnyi megállásra készteti a vendéget, ha addig még nem ért oda valamelyik pincér és kérdezi meg, miben segíthet. Hétvégén nincs asztalfoglalás, de cserében hely sem nagyon, szerencse is kell az élethez, na.
A boltíves, vakolatlan plafon nagyon franszia és impozáns, sok képzelőerővel néhány antik freskó maradványa is belelátható, anélkül csak pár Rorsach ábra, de azt meg a legtöbben úgysem tudják micsoda.
Az egymás mellé felfűzött spotlámpák már nem annyira idézik Provence-t, de még rendben vagyunk. Az asztalok kényelmesek, két főtől hat-hétig minden méretben rendelkezésre állnak, nagyobb társaság a kihasználható négyzetméterek véges volta miatt már csak kisebb-nagyobb átalakításokkal tud leülni. Fehér terítő az asztalon, van benne anyag. Ez igen!
A pult és a félig dekor, félig funkcionális polcrendszer kicsit rendezetlen, néhány csakúgy dobozka helyett pár használati tárgy jobbat tett volna az összhatásnak. Az uralkodó szín a fehér, ami egyáltalán nem rossz választás, világosabb, tágasabb a tér tőle, ami ráfér a helységre.

Étel-ital

Egyik szemem sír, de inkább zokog. Mégpedig azért, mert - lapozzunk a közhelygyűjtemény 204. oldalára, vagy idézzünk Garami Józsi bácsitól - a kevesebb több lett volna.
Az étlapon van minden. Elnézést: MINDEN. 
Reggeli menük bemelegítésként, a klasszikus croissant, kalács vonulattal, tojás reggelik, ahol annyi összetevőt pakol az ember a két-vagy három tojásos rántottájába, amennyit nem szégyell.
Mennyiségi játékosoknak javasolnék is egy cheddaros-camambertes-füstöltsajtos-tejfölös rántottát kolbászos alapon, lazaccal hintve. 
A következő oldalon az egyéb tojás variációk pár lecsós étellel kiegészülve várják felkészülten az éhes szemeket, majd a sós waffinik (sós gofri) vonulnak elénk.
"Vitál" összefoglaló néven egészséges, magvas, kásás tételek, valahogy idekeveredett a tejbegríz is, ami kissé fura besorolás, de imádom, hogy van!  
A még mindig magyarításra váró french toastok (ha valaki bekommenteli, hogy bundáskenyér, azt innen is csókoltatom) páncélos hadosztálya gördül felénk, ha még mindig nem választottunk, majd a könnyűlovasság; saláták érkeznek szép számmal.
Már rég nem tudom, mit választottam az első oldalról, de még csak most jönnek az amerikai palacsinták, majd támadnak a francia szendvicsek Croque Monsieur vezetésével, így kezdhetem elölről. 
Az italkínálatból a Smoothiek felérnek egy fél reggelivel, a wrapokat és leveseket pedig már meg sem említem. Ja, de.

Ebben a kínálatorgiában egyszerűen elvesztem. Pedig tudok választani, nagyon ritkán alkalmazom a női nemtől ellesett gyilkos fegyvert, azaz az ártatlan szemmel feltett "mit egyek?" kérdést, majd a segítőkész válaszra érkező "azt nem szeretem" reflexiót.
De hogy itt egy közepesen határozott ember lefagy, elfut, beremeg, az teljesen biztos.

Mi szerencsére öten voltunk, így kipróbálhattunk mindent. (kajáról van szó még mindig)
Rendeltünk Croque Monsieurt, A la Maison reggelit két főre.
Vitá(lo)n felül állóan tejbegrízt, mostanában rászoktam a bundás kenyérre, itt a tejfölös és sajttal szórt változat lett a befutó, zárásnak pedig Yogo Berry, ami lentebb meg is tekinthető a maga egyszerű szépségében:

A Smoothie finom, semmi extra, az étlapon eleve "fagyasztott erdei gyümölcs"-ként szerepel a banánhoz hozzáadott gyümölcskoktél, mint összetevő, így minden szuperigényes, S-Merci anyósülésén szocializálódott műanyagdarab panasza (nem friss?, a Laci a homárt is élve hozza az Adriáról!) előre kivédve.
A kétszemélyes táltól tartottunk, mert nomen est omen alapon két tulajdonsággal rendelkezik magyar értelmezésben: egyszemélyes és szar.
Sajtok, tarja, feketeerdei sonka, lazac, saláta, paradicsom, vaj, kenyér. A tálhoz jár egy kis narancslé és egy választott kávé mindkét fő részére. Az urak elégedetten ették, ha nem is degeszre, de bőven jóllakottra magukat. A sajt széle nem volt kiszáradva (jó lesz az előző tálról, Ferikém!), a feketeerdei sonka hálás termék, mert jóval elegánsabbnak hat, mint ami, ettől még finom, a saláta friss és többfajta zöldségből áll, a paradicsomnak van íze. Lazac szép mennyiségben. Az összkép jó, de egy ilyen egyszerű ételnél egy magát igényesnek hirdető helyen legyen is az.

Croque Monsieur. Olyan elegáns, nem? Pedig összesütős kenyér kis plusszal, de ezek a franciák mindig tudták illegetni magukat.
Ha rendesen készítjük, randa lesz. Az olvasztott sajt a tetején nem tud elegáns lenni, de ne is várjuk tőle, nem erre született. (Itt egy hosszabb felsorolást ki kellett törölnöm, hogy kik művelnek olyan dolgokat, amire nem hogy nem születtek, de egyenesen el kellene tiltani őket az adott tevékenységtől). Az Á la Maisonban egy huszárvágással még a dijoni mustár is kívülre került, ha már lúd, legyen kövér alapon, a kis magvas fűszer quasimodósítja igazán tökéletesre az étket. Mindemellett finom? Egészen jó.

Bundáskenyerünk puha, elegendő tojást szívott magába, nem kell még egyszer tejfölt kérnem, mert elég és tejfölből van. 
A kis hagymacsírák trendben sorakoznak az étek mellett, jól néz ki, na. Én nem edami sajttal szórnám, mernék merészebb lenni, de ma nem én főztem.
A tejbegrízt nagyon fáradtságos munkával el lehet rontani, szakácsunk nem fecsérelte erre idejét. Meleg, elég sűrű, de nem ragadós-beszáradt cementes. Fahéjjal szórt, igazán tisztességes adag.
Én mondjuk kihűlve, csimbókosra összeállva, besűrűsödve, némi gyümölccsel, felesleges édes feltét nélkül szeretem, de be kell valljam, a gyümölcsöt leszámítva furcsálltam volna, ha így kapom, kis moslékos edényben.

Fiú-lány

Fiú. Jó arc. Kedves, közvetlen, de még nem lépi át a "na, ez biztos nem belülről jön, hogy még most is mosolyogsz" ingerküszöböt. Eltalálta az arányokat. A pultban sürgölődők mindannyian köszönnek, az étkezés háromnegyedénél megérkezik a "megkérdezhetem hogy ízlik?" kérdés. Az ételek a teltházhoz képest gyorsan, a megfelelő emberhez kerülnek tálalásra.
A végén szerencsére elütöttek pár tételt, a kávék pluszban lettek felszámolva, nem a kétszemélyes tál részeként. Így várhattam, hogy lehull az álnok lepel és az eddigi mosoly helyét átveszi a kioktató szájbiggyesztés, miszerint:

- csak egy kávé van benne, az egyiket helyesen ütöttük fel, így a másikért nem kérek elnézést;
- az nem kávé, felszolgálási díj;
- keresed a bajt?;

De semmi hirig. Megbeszéltük, megnéztük, lehúzták, elnézést kértek, mondtuk semmi baj, mindenki mosolygott. C'est tout! Így kell ezt.

Szósöl

Ha a Sophie&Bent profik fotózták, akkor itt a profik oktatói dolgoztak.
Nem szeretem a túltolni a dicséretet, de kijár. A honlap nem a hátsó füvesen készült az uncsitesó által, nekem sok az ismétlés, az étlap alatt már nem az effektekre vagyok kíváncsi, hanem rögtön a menüre, de ezek szubjektív elemek. Inkább díszes és vágykeltő, mint letisztult, de kis keresgéléssel kellően informatív.
Telefonra optimalizált, pedig aggódtam, hogy a sok szép pucc szétesik, ha nem gépen nézem.
Facebookon kommunikálunk egymással, napi bejegyzések, vásárlói és félvásárlói kommentek (nagyon életszerű a másiknak odabökött "erről meséltem neked, ezt ma jól megnézzük!" bejegyzés). 
Természetesen van már budapesti ajánlóoldalas bejegyzés, pár blog-gondolat, minden, ami kell. Csak a telefont kéne gyakrabban felkapkodni, mert nem szeretek lukra futni.

Köszhatás

Bőven van, de nem kifejezetten az étel miatt. Minden a helyén, minden fogás a piros vonal fölött maradt könnyedén, jó a hangulat, korrekt az ár/érték, ha hozzátesszük a kerületi bérleti díjakat.
Szép tálalás, nagyon udvarias kiszolgálás. A magyar mezőny jó része már ennyitől leszakad és lelketlenül botorkál a cél felé (náluk ez a boldog elmúlás) a hasonló helyek pedig reméljük bővülnek és terjeszkednek.
És fejlődnek. Mert ez itt még csak egy lehetőség, ki kell bontani. 
A "Salty waffini" ha kérhetem legyen már magyarul, ha minden más (ami lehet) is magyarul jelenik meg.Tényleg zavar a hatalmas étlap, értem én, hogy mindenkire lövünk, meg elbírja a konyha (?), de akkor is.
Hiányzik továbbá még egy kis plusz a "hűha, de jó volt élményhez", a meg akarom venni, be akarok szállni, miért nem én találtam ki feszítő gondolathoz. A vissza akarok jönni talán megvan.
Ha valamelyik étel eszembe juttatta volna, hogy na ilyet még sosem ettem, vagy na, így még sosem láttam. de nem volt ilyen. Istenem, ha a csimbókos gríz egyszer felkerülne az étlapra...