Vasárnap 11:00, Andrássy út. Autók sehol, a lámpák ettől függetlenül egykedvűen teszik a dolgukat, minden bizonnyal idecsalogatva azt a három érdeklődőt is, aki a váltási ciklusokat szereti nyugodtan figyelni, meg azt a pár ezret is, akik felkapták a fejüket a hivatalos kommunikációra:

"17 ország gasztronómiája mutatkozik be az Andrássy úton hétvégén, a Nemzeti Vágtával és az autómentes nappal egyidőben rendezett gasztro sétányon. A világ ízeit magyar séfek készítik el és mutatják be a látogatóknak, akik olasz piadinát, mexikói burritot, eredeti bosnyák lepényt és belga waffelt is kóstolhat."

Egyrészt egy helyesírás-ellenőrzés nem ártott volna a végén, de mindegy, ha streetfood-szűzként érkeznék a helyszínre, biztosan megugrana a pulzusom a fentiek hallatán, hiszen itt valami nagyon kozmopolita, színes, igazi számting or etvasz készül. De mivel erről szó sincs, ezért a valóságérzet azt mondatja velem: újnak szeretnénk eladni azt, ami jó régóta nem az.
"Édes Ferikém az úrban, kik jelentkeztek idén a dupla bérleti díj mellett is? Ahha. Jó, tehát jön a Zing, a Paneer, a Legenda, a gofris, a pizzás, a szmókeres meg a többiek. Na nézzük, ez összesen legalább...nemá... tizenhét különböző ország, ha a volt Jugoszláviát hétnek veszem a tisztázatlan státuszú területeket is beleértve. Valami csillámmal szórjuk ezt még meg, nevezzük az alulfizetett konyhai kisegítőt is szakácsnak (lássuk be, rántott sajtot nem a Michelin-csillagosok gyártanak) és már mehet is"! Íme.
A slusszpoén a "mutatkoznak be" szavak. Ha nem rontottam el és nem a 2014-es cikket nyitottam meg véletlenül, akkor ez a legnagyobb arcátlanság az amúgy hangzatos marketingmondatok közül.

Összességében nincs ezzel semmi baj, valahogy el kell adni a tegnapi négy napos kenyeret is, viszont lassan mindenképp dilemma elé kerül a sok foodtruck-rendezvény: kihez akarunk szólni, mit is akarunk csinálni.

Ha valakinek ugyanis bejött az élet az elmúlt évek utcakaja-őrületében, akkor ő megvan azzal a népszerűséggel, amit vérrel-verejtékkel összeszedett a hasonló rendezvényeken és ma már nem öt hónap alatt, negyven helyszínen kell összeszedni a betevőt, hanem megy a szekér tizenkét hónapon át.
Igen ám, de ennek árnyoldala az, hogy akik rászoktak a jóféle, középdrága egykori újdonságokra, azok hétköznap, vagy esténként hat sör után megeszik-isszák, de nem fognak kijönni csak azért, hogy ugyanazt falják felesleges tömegben. Tehát ők már nem feltétlenül színesítik a rendezvény arcait. Új vevőkre viszont szükség van, tehát meg kell jelenni, de belőlük egyre kevesebb akad. Mivel egyre többen ismerik a szolgáltatókat és ezek az egyre többek egyre csalódottabbak, amikor mindig, mindenütt ugyanaz jön szembe, tenni kellene valamit, de az nem olyan egyszerű. Nem két fillér egy ilyen mozgó konyha, a mögötte lévő infrastruktúra, az engedélyek macerája és a felfuttatásra szánt idő és pénz - egy lassan telített piacon.

Összességében tehát érdekes kérdés, hogy mennyire lesz izzadságszagú és egyre kevesebbeknek bármi újat nyújtó kötelező kör egy ilyen esemény; az biztos, hogy a kíváncsi várakozás és "hűha" élmény már most bőven fakóbb, mint 5-6 éve. Ezt lehetne ellensúlyozni apró újdonságokkal, figyelmes kiszolgálással, lézershow-val és Yoda mesterrel, de egyelőre még megtelik a pénztárca enélkül is. Ennek köszönhetően maradnak a régi, bevált ízek, az egyre unottabb kiszolgálás (tisztelet a kivételnek) és a mókuskerék feeling annak ellenére, hogy az Andrássy nagyon hangulatos környezetet biztosít az egésznek.

Kóstolás most kevés volt, inkább benyomások gyűltek, az alábbiak szerint:

A két napos rendezvény hivatalosan ma tízkor nyit. Tízre nem értem ki, de 10:40-kor a kávés standnál álltak sorba - no nem csak a vendégek-, hanem a szolgáltatók is, olykor sört adva egymásnak meg a kávésnak. Jó ez a Woodstock, csak eltelt ötven év. A fele bodegasor zárva, a pizzás épp a kemencét fűti fel, még lobogtak a friss fahasábok, tehát kb. egy óra múlva tud elkezdeni sütni. A belga részleg konkrétan redőnybe öltöztetve, még biztos csak most kel (oké, ez rossz volt) a tészta, vagy tegnap kipróbálták a vodkás-gyümölcsös feltétet is zárás után, nem volt jó ötlet.
A lényeg, hogy ha valamit szervezőként meghirdetek 10:00-re, akkor legalább 11:00-re vegye mindenki a fáradtságot és álljon készen. Amatőr akkor is, ha tudjuk, hogy itt bizony le kell húzni azt a 16 órát tizenegyig-éjfélig, plusz zárás. De ez erről szól, a Guns'n Roses is beállt a sorba és másodpercre pontosan kezd zenélni, akkor ugyan tegye már meg ezt ifj. Kovács István malacperzselő is.

Che Che Nemburger

Ők azok, akik nagyon hangzatosan árulnak burgert, nemburgerként. Merthogy itt nem darált húsból van a nemhúspogácsa, hanem steak-szeletből. Ami jó ötlet és valóban profi, nyálcsorgató a leírás arról is például, hogy a buci rozsos és dús és pirított. Egyébként is minden extrém jó, egyvalami nem - helló kilencvenes évek Váci utcája-: nincsenek kiírva az árak. Sehol. Még a két fellógatott TV-n sem, ahol nem annyira átgondoltan megy némi marketing.
Árak nélkül egyrészt ugye nem szabad, de az ebben az országban annyira keveseket érdekel, mint egy Felcsút-Kisvárda, másrészt viszont szimplán kínos is. De bizonyára elfújta a nem-etszél útközben. Így a Che Che csak egy fotót kap, kóstolást nem, mert régi motorosok, meg elvek is vannak a világon, még ha nem is követem őket.

Shrimpy Food Truck

A kevés kellemes meglepetések egyike, noha ők sem konkrétan ma kezdték. A kínálat kellően változatos: leves, rák nyárs, Surf'n Turf burger, tortillába töltött garnéla, kagyló; aki tengeri herkentyűre éhes, annak nem egy lazacburger és egy cápának álcázott hekktörzs közül kell választania.

A rákleves forró, nem tolakodóan, de fűszeres, a nagy adagban hét srimpi úszkál vidáman. Vagy szerencsénk volt, vagy valóban figyelnek arra, hogy ne póréhagymával és a kissé túllöttyentett zsiradékkal kelljen beérnünk. ízletes leves, korrekt ár (legalábbis itt, viszonyítva a többihez), gyors kajakészítés.
Ha valakinél, náluk adekvát a foodtruck-népszerűség kihasználása: az üzlet az Üllői út azon részén fekszik, ahová a régi Ikarus nem megy ki egy tankkal még a nyolcból sem.

Pola Pola

Mivel nem kell az objektivitás látszatát sem keltenem, így nyugodt szívvel leírhatom: streetfood-kedvenceim egyike. Van étterem a belvárosban és egy ideje Foodtruck is, amire az alábbiak minden esetben jellemzőek:

- változatos kínálat, az amúgy alapból nem túl változatosan eladható csevap- és hasonló déli húsok körében;

- a jó minőségű, eredeti szerb ajvár, de több féle sültpaprikával és határozottan húsmentes ételekkel is találkozhatunk, annak ellenére, hogy sosem lesz vegán vendéglátó, bőven kitesznek magukért ezen a fronton is;

- az adagok az utcai rendezvényeken is emberesek, nincs zónázás a profitmaximalizálás reményében, ennek következtében az ár-érték arány is jó;

- a kiszolgálás profi. Néha kicsit fáradtabb, néha belassul, de sosem ideges, nemtörődöm. 

A jelentése fele-fele, amit csak azért írok le, mert most tudtam meg és nem akarom elfelejteni.

Waffelland

További jó pihenést!

Spritz Bar

Az online pénztárgépet szerintem 2015-ben tették kötelezővé, azóta meg lehetett volna barátkozni a kezelésével, bár agysejt szám-arányosan ez azért tud kihívás lenni, túl sok a gomb néhány változaton. A limonádé alapja jó, van benne gyümölcs is, csak a cukormentes-változat élvezhetőségéhez ennél több spenót kell. A mezei, túltolt citromlé és a két gerezd narancs magában nem tesz ízletessé semmit. Ha valakinek rövidebben kell cirádák nélkül: jó kezdeményezés ótvar ízű kivitelezésben.
Az alkoholos- és nemalkoholos italok ára amúgy korrekt, remélem az ízük jobb.

Házi rétes

Az árus hölgy szerintem tegnap este még a Debrecen-Újpesten árulta a tökmagszotyit, a pult a Mátraderecske-Bodony közös piacfeszten is megállná a helyét, illetve leginkább ott.
A süteményeknek hiányzik az a porréteg, ami a régi, főútvonalak mellé telepített édességesek termékeit jótékonyan és roppant egészségesen ellepte anno domini 1991.
Most, hogy autómentes az út, igazi arcukat mutatják a finomságok és hát lássuk be, ez az arc nem az, amit szeretnénk a szánkba venni, de még kézzel is csak kesztyűben, (semmi áthallás!). A perec nagy és kicsit ruganyosra száradt, pont olyan, amilyennek mindenki ismeri, de sokkal kevesebben szeretik is így. 
A legnagyobb poént legalább ők szállítják:
"hagyományos ízvarázs" a felirat a pult azon részén, ahol a felfőzött marhavelőt mesterséges színezékkel és némi ízfokozóval izmosabban megtolva árusítják (lásd még: gumicukor) igazi retro-feeling!

(Itt lehetne a szlogen a nemkedves nemrétes, de nem az.)

Á Table

A másik véglet: két réteslap közé szorított pisztáciakrém, eper díszítés, extra sütik, üvegpult, tettek pénzt rendesen a látványba. A kiszolgálás rendben van, bár kettőből csak egy hölgy tudja, hogy mit árulnak, ha belekérdez az ember. Az árak kicsit az egekben.
Én sosem fogom őket megszeretni, mert az üzletben még nem ettem igazán jót, ellenben mindig egy vagyont fizettem, de ez a foodtruck-részleg egészen eltalált, jár a piros pont és a nyereménybögre - azzal ki lehet mérni az egyszerűbb sütiket is.

Smokey Monkies Bár

Füstös. BBQ-s. Tépett. Malac. Hús. Mustáros. Olyan hívószavak, amire minden jóravaló húsevő vagy harci üvöltést hallatva veti magát a pultra, vagy kezes nagymacskaként addig dorombol az üvegpult előtt, amíg nem kap egy falatot.
Nézzünk egy XXL vegyes tálat, amin egy fél kolbász,(vékony) marhanyak, oldalas, tépett desznó, mustáros krumpli, coleslaw, túljhájpolt uborka és felárért csípős jalapeno ücsörög. A húst előttünk mérik le, valóban 300 g, azaz harminc deka, tehát laktató. Ennyi pénzért legyen is, meglocsolják paradicsomszósszal, kenyertnemkérek, add már ide.

A hús langyos, ami csalódás. A minőségre nem lehet panasz, bár a marha valóban nem a legelitebb részéből való. A kolbász tényleg csak egy kóstoló-falat, de rendben van, az oldalas puha, a paradicsomszósz remek.

Köretként pola-pola: az egyik sikerült (coleslaw) - kellemesen szaftos, üde, a másik inkább egy konyhába szabadult négy éves zsenialitását tükrözi, aki nem Mozart, hanem inkább Kozsó (mustáros krumplisaláta-szerűség). A jalapeno elfelejtett csípni, az uborka meg sima csemege a hangzatos fűszerezés ellenére is.
A végeredmény így épphogy nem csalódás, és pont itt van a rákfenéje a dolognak: a hülye magyar elkezdett igényes lenni az utcakajára. Tíz éve egy ilyen táltól a falnak megyek és imádkozom az összes istenekhez, hogy tartsa meg jó szokását ez a drága ember és főzzön nekem, ha kell láncra verem és a konyhámban rejtegetem, bár onnan kilógna  a smoker vége - ma meg megrántom a vállam és úgy érzem, hogy ez így drága, de rendben volt, amúgy valamivel meglephettek volna.
Fene a jó dolgunkat.

Délután kettőtől este x-ig, amíg a törvény keze engedi nyilván jön a hatalmas forgatag, jókedvűek, szépek, egyedülállók és nagycsaládok, emberek pár tíz kilométerre a fővárostól és jóval messzebbről, hiszen vágta is van, unatkozó, jobb módú huszonévesek, wannabe ínyencek, egymást unó, vagy épphogy kedvelő párok, kinek mi a motiváció - magányos zugevők, akik néha isznak is, lekezelő bloggerek, lelkes turisták, orosz k(r)émek stb. stb., de akárhány valós, vagy direkt idecitált variációt is sorolok fel, a rendezvény attól nem lesz több, vagy más, pedig lassan ráférne a ráncfelvarrás, vagy ahogy Béla barátom mondaná, amitől mindenkit a hideg ráz: egy kedves mosoly.

11:40 - ők ha belehalnak is kivárják a napnyugtát