Egy búcsúbuliba invitálva a "Jelen" nevű rom-trend-de mégsem pusztulat helyen kötöttem ki sok-sok felessel ezelőtt, még bőven a Nagy Októberi Kézműves Forradalom előtt.
Kellemes belső tér, jó kínálat, középtürhű felszolgálók és nyugis-beszélgetős hangulat volt az első benyomás, ami a Blahától három lépésre azért már akkor is nagy szó volt. Olvastam a névjegykártájukon, hogy van egy Most nevű grundjuk is, elhatároztam megnézem.
Újévkor jutottam el a helyre, mert eldöntöttük, hogy elsején mulatunk, ha már előző nap megint a kupakokkal társasoztunk a Jack Daniel's mellé borulva. A lehetőségek közül a Most-ra esett a választás, a következő okokból: a másik két kiszolgálóegység, amit találtunk, egy-egy talponálló volt a tavalyi vendégekkel, illetve elsőre ugyan nem vették fel a telefont, de pár órával később - most (haha) figyeljetek - visszahívtak, hogy kerestem őket és miben segíthetnek. Mondtam, hogy Danubius az én rádióm, meg mindent amivel nyerni lehet, aztán foglaltam asztalt. Ekkor még nem kellett volna, mert a pincérekkel együtt voltunk tízen, de idén már alig lehetett beférni. Szokást teremtettünk, na.
Ország-város
Metróval közelítettük meg a helyet, Arany János utcától öt perc, Zichy Jenő utca 17. A Pirosra mázolt kapunál akkor és ott eldőlt: ez nekem tetszeni fog. A belső terek hangulata azonnal megfogott, ráadásul csapolt Edelweiss-t ittam, akkoriban még kuriózum volt, ami persze azóta viccesen hangzik, hogy az egyik legjellegtelenebb Weißbier ekkora siker, de a Dreher és az Ászok egyeduralma mellett félszeműként is te vagy a károly. Mellé Jack-et, mert azt mondta anyám, ne keverjem.
Sok év eltelt azóta, kisebb-nagyobb átalakítások vannak szinte minden évben (jelenleg például nem tudom mi a helyzet az emelettel), de az alapok nem változnak:
a bejáratnál balra-balra fordulva a kisebb - sokszor különteremnek is használt - helységbe jutunk, itt nagy forgalom esetén külön pult is üzemel, ezen kívül még két nagy egységre osztható a tér: a középső, legnagyobb terem a pulttal és a nemrég telepített Rotisserie sütödével, illetve a hátsó traktus, az olykor felbukkanó zenét keverő egyeddel.
Nyáron elérhető a meglehetősen méretes udvari rész is, ahol a napernyő alá bedohányozni a legnagyobb feeling, mert a meleggel együtt megmarad a füst is. Úgy tűnik sokan hódolnak ennek a perverz hóbortnak, mert mindig tele van ez a részleg is. Az impozáns méretek ellenére esténként foglalni érdemes, mert majd' mindig megtelik a bisztró. Ez pedig azért is lehet, azon kívül, hogy mára a külföldiek eléggé ismerik a helyet, hogy jól találták el az egyensúlyt. Sok kezeletlen faanyag, néhány látványelem (plakátkönyvespolc), plusz bármelyik amerikai sikermozi nyitójelenetében megállná a helyét a "BÁR" felirat a falon. Annak ellenére, hogy méretei miatt elkerülhetetlenül zsibongó, hangos, mégis intim marad a saját asztalod hangulata. A rusztikus bútorok, a méretes pult, a boltíves belső, a nagy belmagasság, a hatalmas krétatáblák jó összhangot teremtenek. Vaskos, tetszetős. Félhomály, közepesen (este már inkább eléggé) hangos zene és az alapzaj: ez egy élő hely.
A Most azért nagyon vigyáz az arányokra, ha adsz, valamit vegyél is el: a négyszemélyes asztalokat valószínűleg menzakaján éheztetett ötödikes lányokkal mérték ki, vagy a szovjet trolik tesztmetódusával: két zsák egymás mellé a próbaúton a két utas, de annak upsz, nincs lába, így a régi ZIU-kon két ember törzse elfér, de lába nem egymás mellett.
Két, női szemnek is értékelhető méretű férfi egyszerűen nem fér el egymás mellett a legtöbb asztalnál.
Van egy hatalmas körasztal is, 9-10 főre elég. Ez pedig túl nagy lett; akkora, hogy a szemben lévőt már nem hallod, de szemüveg nélkül nem is látod. Az összhatás még ezzel is bőven átlag feletti a kialakítás tekintetében.
Étel-ital
Nincs kajaszag. Ezt nem lehetetlen megoldani, csak nálunk egyszerűen sikk nem megoldani.
Ellenben van látványosan hosszú, tetszetős alkoholokat tartalmazó, ám túlárazott itallap és nagyon jó érzékkel összeállított étlap. A klasszikus bárkaják mellett indiai, némi magyar és amerikai vonulat, nevezzük nemzetközinek - a bevezetőben említett lassú tűzön sült húsokkal kiegészítve, szombat-vasárnap brunch menü, hétköznap ebéd menü. Ennek ellenére nem úgy fest az étlap, mint a random hajdúsági csárda Sportalmanach és Biblia szerelemgyerekeként született étlapja, ahol ötvenkétféleképp tálalják ugyanazt a négy elemet.
Az india vonal nagyon erős, jól eltalálták azokat az ízeket, ami még belefér az átlagfogyasztó ízlésébe, de nem veszíti el az eredeti jellegét sem az étel, sőt. Aki még sosem evett indiait, de tenne bátortalan próbálkozásokat, akkor itt tegye. Tikka Masala, vagy Paneer Tikka, mindegyik remek, hangsúlyozva, hogy ez nem egy tradicionális indiai étterem, hanem egy hely, ami jó indiai kaját készít. És jó naan-t, sok fokhagymával, vagy vajjal.
A Fish&Chips ma már bármelyik echte halas helyen jobb, de abszolút vállalható. A BBQ oldalas hatalmas. Az adagok minden esetben nagyok, a tálalás szép, az étkészlet nem csorba-sárga, hanem dizájnos.
A brunch menü meg sajnos szar. Amit én ettem, az legalábbis egy oltári méretű pofára esés volt.
Sajnos a jó főételek, a nagyon korrekt ebédmenü mellé sikerült egy átlagosnak is csak fogamat szívva nevezhető fogást rittyenteni, pedig ebben a szegmensben pont ki lehetne tűnni a városban.
A Brunch ára majd' kétezer Forint, ebben van egy választható alkoholos, vagy mentes ital (Kir Royal, Pezsgő, gyümölcslé, üdítő, szokásos klasszikusok), jó néhány főétel közül válogathatunk, elég sokat felárral (tojás különböző formái, amerikai palacsinta, bundás kenyér), illetve jár desszert is, mákos guba, sajttorta és hasonló nyalánkságok. Első hangzásra nem rossz.
Baracklé érkezik, jéggel, a Brunch menüknél megszokott, ha elolvad a jég, úgy máris két deci kiszerelésben.
Majd jön a Bundás kenyér, így nagy betűvel, fokhagymával, lila hagymával, paradicsommal az étlap szerint, az ember szájában összefut a nyál, ahogy elképzeli az aranysárga szeleteket, ahogy beszívták a felvert tojást, és pár pillanat alatt készre sültek. A látvány, ahogy a kép is tanúsítja, nem rossz. Ellenben hiányzik a fokhagyma. Sem külön, sem a bundában nem találom és a pincér is bátran beszél hozzám közelről, így ő sem nyúlta le útközben. Oké, egy joviális japán jógaoktató lehet, hogy örül, ha hiányzik a jurotrip pesti állomásán elfogyasztott furcsaságról ez a bűzölgő csoda, de én nagyon rosszul viselem. Ha odaírod, beleteszed. Azt akarom érezni, amit boldogult gyerekkoromban a nagyinál, ahogy a sparhelten pirított kenyérre rádörzsöltük a fokhagymát és ettem mellé a csécsi szalonnát, vagy ha fogyi nap volt, akkor a szeletelt békönt, majd másnap a bundás kenyér és epitheton ornans-ként a fokhagyma-lilahagyma kombó rajta, mellette, benne, ahogy csak akarom.
A lila hagyma szeletek nem sózva, vagy csak úgy a maguk meztelen valóságukban kerültek elém, hanem ecetes pácban. Így az egyébként randigyilkos felhang, a nyers hagyma illatos bája távozik, marad a jellegzetes majdnemcsípős íz nélküli, édeskés hagymahangulat. Nem rossz, de így, hogy fokhagyma sincs, sok a jóból. Főleg mert a paradicsom színtelen, szagtalan.
Azaz összegezve minden, ami az ízt biztosítja a tányéron, hiányzik. Ha csak az egyiket sikerült volna összehozni, nem elégedetlenkednék.
A kenyér még visszahozhatná a reményt, mint Illés Béci gólja 0-7-nél a jugók ellen, de pont úgy nem teszi. Bundás kenyeret úgy a legkönnyebb elkúrni, ha nem bundás kenyeret készítünk. Az egyik titok az, hogy nem szabad nagyon friss kenyeret használni, mert nem szívja be eléggé a tojást. Ez a rész hibátlanul sikerült, a kenyér minimum tegnapi, ami jó. Ellenben a szakács itt kettőt lapozott a segédletben, nem engedte ennek a szottyadt szeletnek, hogy a 90 Forintnyi két tojást magába szívja, hanem mondjuk kapott egy felet a négy szelet kenyerem. A só elment vadászni. Szikkadt kenyér tojásba érintve, hagymátlanított hagymákkal és két héttel korábban szüretelt paradicsommal. Így mégsem lehet kiírni az étlapra.
Szóval egy egyszerű, olcsón kihozható, mégis a wow érzést könnyedén kiváltó ételt sikerült arcon csulázni, de úgy bokából felszakítva, derekasan.
A desszert mákos guba, a vaníliaszósz hideg, a guba forró, a málnás, vagy talán inkább erdei gyümölcsös öntet kellemesen keveredik a sodóval, a mákot sem sajnálták. Asztaltársam sajttortája, ami egyébként lehetett volna a brunchom része is az alábbi képen tekinthető meg:
A szósz savanykás, a torta ellenben nem elég édes. De az összhatást így is jóra értékeli, elhiszem neki, mert sokat fejlődött azóta, hogy reggel hidegen ette a babkonzervet a maradék sör mellé. Velem.
A borlap kellemes olvasmány és valóban segítenek a felszolgálók választani annak is, aki a roséra még mindig azt hiszi, hogy olyankor fele-fele arányban kap vörös és fehérbort. A pálinkák közt feltűnik pár valódi unikum, elnézést nem tudtam kihagyni, de akkor is mindig úgy fogok ide leülni, hogy nem tudom nem észrevenni, hogy a kommersz whiskyt iszom annyiért, mint máshol az egyedit, és ugyanígy a sört, a bort, a bármit. De ez legyen az én gondom, meg az egyetemistáké, akik első randi után el akarják hagyni a 4-es 6-ost és rájönnek, hogy amennyiből ott homályos tekintetűre itatják életük szerelmét, itt annyiból még csak pont elégedetlenre és a kíváncsi kezeket minduntalan félretolóra kortyolják magukat a hajadonok.
Fiú-lány
Nem szerves része a felszolgálásnak, de a Most elhagyhatatlan kelléke a WC-s néni. Aki utánad szól, ha nem jattolsz. Eleinte adtam neki pénzt. Aztán amikor negyedik hónapja volt ugyanaz a piszoár letakarva fekete kukazsákkal (vagy meghalt, vagy rossz, sosem tudtam meg), akkor abbahagytam a jótékonykodást. Mert egyrészt ez a hely klasszikusan az, ahová beléptél és már túl sokat költöttél, így férjen ki a budi takarítása a bevételből, másrészt ha pénzt szed a nénje, akkor ha akarom, a BBQ oldalast a WC deszkán megtámasztva tudjam széjjeltépni és törölje meg a kezem damasztszalvétával, miközben csámcsogok a ragyogó tisztaságban, mert úgy fejre álltam a hat céklapálinkától, hogy azt hiszem, már visszaértem az asztalhoz. De ennek közelében sem járunk.
Felszolgálók. A Most-nál a számítási módszer a következő:
Casanova női * összes magyar párt be nem tartott választási ígérete = a Mostban valaha megfordult felszolgálók száma.
Én kétszer nem láttam egymás után ugyanazokat az arcokat, a menüre néha betérő kollégák szerint már van némi állandóság. A kiszolgálás legendásan lassú és nemtörődöm volt évekig, mára nagyot javult a helyzet. Régen is voltak elegen, de akkor valahogy a Kommunista munkaszervezés alapjai az állami TSZ-ben oktatófilmet fűzhették be az arcoknak, mert félháznál sem ért rá senki és mindegy volt, hogy egy tál jeget kértél, vagy bélszínt kézzel válogatott nefelejcsszirommal, a szintidő ugyanaz volt.
Mára már van mosoly, meg sebesség, meg felszolgálási díj is. Én nem vagyok véresszájú ellenzője, de támogatni jó szívvel az olyan helyeken tudom, ahol úgy nyalják tisztára a hátsómat, hogy közben nincs az az érzésem, hogy "na mégis, a nyelveddel a popsimat, de hát nem is ismerjük egymást", hanem finoman, feltűnés nélkül selyemmel tisztára törölgetik és nem kacsintanak hozzá a végén, hogy ez most már a mi kis közös titkunk. Egyszerűbben: udvarias vérprofiknak adok jattot előírva, másnak magamtól szeretek.
Szósöl
Van Facebook, nincs honlap. Miért gondolja sok hely, hogy nem akarok előre étlapot nézegetni? Még ha úgy is gondolja, nekem akkor is mutassa meg, szóval a működő Fb jó pont, de a honlap hiánya nekem még ma sem elfogadható, egy magát komolyan vevő helynél. Igen, melós cserélgetni az árakat és a kajákat, vagy a tönkrement borászatokat félévente, de férjen bele.
Ahogy írtam, a telefont ismerik, felveszik, ha foglalok, akkor általában jól mérik fel a kért létszámot, azaz nem akarnak leültetni 12 embert nyolc helyre. Tudom, nevetséges, de ma Budapesten ezt külön meg kell említeni. A Vakvarjú minden kedves képviselőjét várom továbbképzésre példának okáért.
Köszhatás
Van. Annak ellenére, hogy a hely egy átlag skálán a "jó" eredményt is csak súrolja. Drágább, mint kéne, a konyha ingadozó, de átlag feletti, a személyzet pedig finoman szólva sem köszön előre és teszi eléd a kedvenc italod - hisz fogalma nincs, ki vagy. Ellenben évek óta nem engedi saját magát elsüllyeszteni, vannak új ötletek, új ételek, frissesség, haladunk a korral és az étterem maga pedig egyszerűen vonzó. Egy okos és virgonc kis örömlány ez a Most - csak nehogy megöregedjen.
Szeretem van egyelőre.
