Nekünk mindenhez sok idő kell.
Nagyon lassan áll(t) át a magyar gondolkodás arról a klasszikus beidegződéséről, hogy ha a zöldségesnél reggel hétkor két körtét kérsz, akkor ő automatikusan a pult alá nyúl a kis csavarosért, nem pedig a lédús vilmosok közt kezd válogatni az egészséges életmód jegyében.
Nem segítette a reggelizős kultúra fejlődését az sem, hogy a '90-es években a látványpékségek ellepték a várost, de a bisztrók, salátabárok, tejivók nem követték őket. Nem csoda, hisz nem volt fizetőképes kereslet. Olcsó, jó szagú, ("Fahéjat mindig tegyetek a sütőbe, bármi készül" - szólt a Princess pékség elsődleges utasítása a dolgozók felé) ételekre volt piac, így észrevétlenül rászoktunk, hogy a metróaluljáróban megvesszük a csokis tekercset, oszt hazafelé elhízunk. De legalább a körte után küldtünk valamit, ami felszívja. 
Van ennek létjogosultsága, (nem a tüskének) csak nem minden nap, minden sarkon. A kapitalizmus azonban már csak ilyen; amire igény van, az burjánzik. 

A klasszikus reggelizőhelyeket még pár éve is külön vadászni kellett, fogalma sem volt az embernek, mi van nyitva vasárnap 10-kor. A kérdéssel lehetett böngészni a netet és megtalálni mondjuk a Két Szerecsent. Az elmúlt két-három év hozott igazi fejlődést ezen a téren is, amit nagy örömmel üdvözöl minden turista és néhány, hasnyálmirigyét jobban óvó magyar.

Ország-város

Nádor utca 8. Nincs a tömegközlekedési eszközök, vagy népszerű turistaútvonalak szájában, de a környék a Bazilika-Erzsébet tér közelsége miatt komoly átmenő forgalmat generál. A közeli utcák tele vannak a legkülönbözőbb éttermekkel, bisztrókkal, gyorskajáldákkal, arányaiban azonban reggelis fronton kevés az igazi konkurencia. A bejáratnál önkéntelenül is megtorpan az ember, mert elég szűkre szabott a tér a belépéshez és általában meglehetősen sokan is vannak. A kettő együtt akkor is pillanatnyi megállásra készteti a vendéget, ha addig még nem ért oda valamelyik pincér és kérdezi meg, miben segíthet. Hétvégén nincs asztalfoglalás, de cserében hely sem nagyon, szerencse is kell az élethez, na.
A boltíves, vakolatlan plafon nagyon franszia és impozáns, sok képzelőerővel néhány antik freskó maradványa is belelátható, anélkül csak pár Rorsach ábra, de azt meg a legtöbben úgysem tudják micsoda.
Az egymás mellé felfűzött spotlámpák már nem annyira idézik Provence-t, de még rendben vagyunk. Az asztalok kényelmesek, két főtől hat-hétig minden méretben rendelkezésre állnak, nagyobb társaság a kihasználható négyzetméterek véges volta miatt már csak kisebb-nagyobb átalakításokkal tud leülni. Fehér terítő az asztalon, van benne anyag. Ez igen!
A pult és a félig dekor, félig funkcionális polcrendszer kicsit rendezetlen, néhány csakúgy dobozka helyett pár használati tárgy jobbat tett volna az összhatásnak. Az uralkodó szín a fehér, ami egyáltalán nem rossz választás, világosabb, tágasabb a tér tőle, ami ráfér a helységre.

Étel-ital

Egyik szemem sír, de inkább zokog. Mégpedig azért, mert - lapozzunk a közhelygyűjtemény 204. oldalára, vagy idézzünk Garami Józsi bácsitól - a kevesebb több lett volna.
Az étlapon van minden. Elnézést: MINDEN. 
Reggeli menük bemelegítésként, a klasszikus croissant, kalács vonulattal, tojás reggelik, ahol annyi összetevőt pakol az ember a két-vagy három tojásos rántottájába, amennyit nem szégyell.
Mennyiségi játékosoknak javasolnék is egy cheddaros-camambertes-füstöltsajtos-tejfölös rántottát kolbászos alapon, lazaccal hintve. 
A következő oldalon az egyéb tojás variációk pár lecsós étellel kiegészülve várják felkészülten az éhes szemeket, majd a sós waffinik (sós gofri) vonulnak elénk.
"Vitál" összefoglaló néven egészséges, magvas, kásás tételek, valahogy idekeveredett a tejbegríz is, ami kissé fura besorolás, de imádom, hogy van!  
A még mindig magyarításra váró french toastok (ha valaki bekommenteli, hogy bundáskenyér, azt innen is csókoltatom) páncélos hadosztálya gördül felénk, ha még mindig nem választottunk, majd a könnyűlovasság; saláták érkeznek szép számmal.
Már rég nem tudom, mit választottam az első oldalról, de még csak most jönnek az amerikai palacsinták, majd támadnak a francia szendvicsek Croque Monsieur vezetésével, így kezdhetem elölről. 
Az italkínálatból a Smoothiek felérnek egy fél reggelivel, a wrapokat és leveseket pedig már meg sem említem. Ja, de.

Ebben a kínálatorgiában egyszerűen elvesztem. Pedig tudok választani, nagyon ritkán alkalmazom a női nemtől ellesett gyilkos fegyvert, azaz az ártatlan szemmel feltett "mit egyek?" kérdést, majd a segítőkész válaszra érkező "azt nem szeretem" reflexiót.
De hogy itt egy közepesen határozott ember lefagy, elfut, beremeg, az teljesen biztos.

Mi szerencsére öten voltunk, így kipróbálhattunk mindent. (kajáról van szó még mindig)
Rendeltünk Croque Monsieurt, A la Maison reggelit két főre.
Vitá(lo)n felül állóan tejbegrízt, mostanában rászoktam a bundás kenyérre, itt a tejfölös és sajttal szórt változat lett a befutó, zárásnak pedig Yogo Berry, ami lentebb meg is tekinthető a maga egyszerű szépségében:

A Smoothie finom, semmi extra, az étlapon eleve "fagyasztott erdei gyümölcs"-ként szerepel a banánhoz hozzáadott gyümölcskoktél, mint összetevő, így minden szuperigényes, S-Merci anyósülésén szocializálódott műanyagdarab panasza (nem friss?, a Laci a homárt is élve hozza az Adriáról!) előre kivédve.
A kétszemélyes táltól tartottunk, mert nomen est omen alapon két tulajdonsággal rendelkezik magyar értelmezésben: egyszemélyes és szar.
Sajtok, tarja, feketeerdei sonka, lazac, saláta, paradicsom, vaj, kenyér. A tálhoz jár egy kis narancslé és egy választott kávé mindkét fő részére. Az urak elégedetten ették, ha nem is degeszre, de bőven jóllakottra magukat. A sajt széle nem volt kiszáradva (jó lesz az előző tálról, Ferikém!), a feketeerdei sonka hálás termék, mert jóval elegánsabbnak hat, mint ami, ettől még finom, a saláta friss és többfajta zöldségből áll, a paradicsomnak van íze. Lazac szép mennyiségben. Az összkép jó, de egy ilyen egyszerű ételnél egy magát igényesnek hirdető helyen legyen is az.

Croque Monsieur. Olyan elegáns, nem? Pedig összesütős kenyér kis plusszal, de ezek a franciák mindig tudták illegetni magukat.
Ha rendesen készítjük, randa lesz. Az olvasztott sajt a tetején nem tud elegáns lenni, de ne is várjuk tőle, nem erre született. (Itt egy hosszabb felsorolást ki kellett törölnöm, hogy kik művelnek olyan dolgokat, amire nem hogy nem születtek, de egyenesen el kellene tiltani őket az adott tevékenységtől). Az Á la Maisonban egy huszárvágással még a dijoni mustár is kívülre került, ha már lúd, legyen kövér alapon, a kis magvas fűszer quasimodósítja igazán tökéletesre az étket. Mindemellett finom? Egészen jó.

Bundáskenyerünk puha, elegendő tojást szívott magába, nem kell még egyszer tejfölt kérnem, mert elég és tejfölből van. 
A kis hagymacsírák trendben sorakoznak az étek mellett, jól néz ki, na. Én nem edami sajttal szórnám, mernék merészebb lenni, de ma nem én főztem.
A tejbegrízt nagyon fáradtságos munkával el lehet rontani, szakácsunk nem fecsérelte erre idejét. Meleg, elég sűrű, de nem ragadós-beszáradt cementes. Fahéjjal szórt, igazán tisztességes adag.
Én mondjuk kihűlve, csimbókosra összeállva, besűrűsödve, némi gyümölccsel, felesleges édes feltét nélkül szeretem, de be kell valljam, a gyümölcsöt leszámítva furcsálltam volna, ha így kapom, kis moslékos edényben.

Fiú-lány

Fiú. Jó arc. Kedves, közvetlen, de még nem lépi át a "na, ez biztos nem belülről jön, hogy még most is mosolyogsz" ingerküszöböt. Eltalálta az arányokat. A pultban sürgölődők mindannyian köszönnek, az étkezés háromnegyedénél megérkezik a "megkérdezhetem hogy ízlik?" kérdés. Az ételek a teltházhoz képest gyorsan, a megfelelő emberhez kerülnek tálalásra.
A végén szerencsére elütöttek pár tételt, a kávék pluszban lettek felszámolva, nem a kétszemélyes tál részeként. Így várhattam, hogy lehull az álnok lepel és az eddigi mosoly helyét átveszi a kioktató szájbiggyesztés, miszerint:

- csak egy kávé van benne, az egyiket helyesen ütöttük fel, így a másikért nem kérek elnézést;
- az nem kávé, felszolgálási díj;
- keresed a bajt?;

De semmi hirig. Megbeszéltük, megnéztük, lehúzták, elnézést kértek, mondtuk semmi baj, mindenki mosolygott. C'est tout! Így kell ezt.

Szósöl

Ha a Sophie&Bent profik fotózták, akkor itt a profik oktatói dolgoztak.
Nem szeretem a túltolni a dicséretet, de kijár. A honlap nem a hátsó füvesen készült az uncsitesó által, nekem sok az ismétlés, az étlap alatt már nem az effektekre vagyok kíváncsi, hanem rögtön a menüre, de ezek szubjektív elemek. Inkább díszes és vágykeltő, mint letisztult, de kis keresgéléssel kellően informatív.
Telefonra optimalizált, pedig aggódtam, hogy a sok szép pucc szétesik, ha nem gépen nézem.
Facebookon kommunikálunk egymással, napi bejegyzések, vásárlói és félvásárlói kommentek (nagyon életszerű a másiknak odabökött "erről meséltem neked, ezt ma jól megnézzük!" bejegyzés). 
Természetesen van már budapesti ajánlóoldalas bejegyzés, pár blog-gondolat, minden, ami kell. Csak a telefont kéne gyakrabban felkapkodni, mert nem szeretek lukra futni.

Köszhatás

Bőven van, de nem kifejezetten az étel miatt. Minden a helyén, minden fogás a piros vonal fölött maradt könnyedén, jó a hangulat, korrekt az ár/érték, ha hozzátesszük a kerületi bérleti díjakat.
Szép tálalás, nagyon udvarias kiszolgálás. A magyar mezőny jó része már ennyitől leszakad és lelketlenül botorkál a cél felé (náluk ez a boldog elmúlás) a hasonló helyek pedig reméljük bővülnek és terjeszkednek.
És fejlődnek. Mert ez itt még csak egy lehetőség, ki kell bontani. 
A "Salty waffini" ha kérhetem legyen már magyarul, ha minden más (ami lehet) is magyarul jelenik meg.Tényleg zavar a hatalmas étlap, értem én, hogy mindenkire lövünk, meg elbírja a konyha (?), de akkor is.
Hiányzik továbbá még egy kis plusz a "hűha, de jó volt élményhez", a meg akarom venni, be akarok szállni, miért nem én találtam ki feszítő gondolathoz. A vissza akarok jönni talán megvan.
Ha valamelyik étel eszembe juttatta volna, hogy na ilyet még sosem ettem, vagy na, így még sosem láttam. de nem volt ilyen. Istenem, ha a csimbókos gríz egyszer felkerülne az étlapra...