Ez egy forró tél, énekelte (?) tavaly Soerii&Poolek, idén pedig valóra is vált a jóslat, köszönjük srácok. Az igazi vacogós mínuszok hiányában az ember kevésbé hiszi el, hogy a "Becherovka&tea, na még egy konyak" kombó szükséges az életben maradáshoz, így a kötelező karácsonyi vásárban fogyasztott forralt boron túl ritkábban ül be hangulatos kávézókba whiskyzni. A kevés hideg este közül az egyik sétája vezetett a Café Smúzba, ami egyben egy virágbolt is. Az azóta eltelt pár látogatás írásra sarkallt.

Ország-város

Ország. Pontosabban Országház, így a szádban, ami elég impozáns, amúgy Kossuth Lajos tér 18. A környékbe nehéz lenne belekötni, új a bringaút, a sétálda, a süllyesztett villamossínek, a tér. 

Tiszta Európa, sőt, annak is a krémje, tényleg bárhol megállná a helyét, érdemes volt átépíteni. Végül is a kb. négyezer-ötszázhúsz törvényből, döntésből, oktrojált alkotmányból, viccből hat év alatt két jó, az teljesen korrekt arány. A másik a dohányosok kirúgása a zárt terekből, ha valaki esetleg egyébre gondolt volna.
Belépéskor virágillat keveredik kávéval. Szerencsére nem büdöske és a Bellarom Gold vákuumcsomagolt páros szaga járja át a levegőt, hanem a vágott virágok semmivel össze nem keverhető illata és a La Marzocco masina legutóbbi presszójának aromája.
Ajtóval szemben a pult, bal oldalában sütemények sorakoznak, hátrébb, már a pulton belül az italkínálat egy része. Jobbra a kassza, ahol a háttérben a konyha egy szelete látszik át, a pult jobb oldala és az 'L' alak rövidebb csücske már a növények birodalma.
A teret szerencsére kellően szellősen rendezték be, senki nem ül a másik szájában. Sok kávézóban elfelejtik figyelembe venni, hogy ez nem a menza, ide társalogni járnak az emberek, és bár van rá esély, hogy a szomszéd asztalnál ülő idős hölgy tud segíteni a Jocival történt csúnya szakítás feldolgozásában, mégsem mindenki akarja kipróbálni ezt a fajta szupervíziót.
A berendezésnél hatalmas harcban a virágbolt hangulata nyert. A székek és asztalok színei (az a zöld, ami akár kék is lehet, plusz fehér) és a felhasznált anyagok (fém és műanyag) összhatása azt közvetíti felénk: ez egy virágbolt, ahová beköltöztettünk egy kávézót is, mert így mindenkinek jobb lesz. És alapvetően nincs is ezzel semmi baj. A virágok és kiegészítőik tán túl sok helyen vették át az irányítást és burjánzanak, mint a borostyán a tűzfalon, néhol pedig zsúfolt, vagy érthetetlen a koncepció.

Amivel baj van, az a mellékhelység. Tiszta, még mielőtt bárki. Ellenben két pozdorja ajtóról beszélünk, amik úgy különböznek egymástól, mint a bécsi és a miskolci gyors, de ez csak a kezdet: 
beléptem a nekem szánt rajz mögé és a megszokott mozdulattal fordítanám el a kulcsot a zárban, de abban nincs semmi. Se kallantyú fent. Nem gond, pisiltem én már gimnázium oldalában is, csak mégis, az érzés. A mosdókagyló közös, így szemtanúja lehettem, amikor a női mellékhelységből kilépő hölgy visszahelyezi a kulcsot a férfi WC ajtajába, kívülről, rend a lelke mindennek. Szemetes sehol, senkinek. 
Ha ez egy fizetett cikk lenne, akkor úgy folytatódna, hogy anyám, mekkora ötlet, ugyanaz a zárbetét, egy kulcs, gazdaságosság, zöldenergia, ökotudatos pazarlásmentes felfogás, szeretet, de szerencsére nem az, így egy komoly szemöldökráncolás és egy Archie-féle saller a kedves tulajnak, mert ez nem egy kocsma a körúton.
Egy napi bevételt tessék belefeccölni a legszentebb hely kipofozásába.

Étel-ital

Ahol a kávégép önmaga annyit ér, mint a pult többi eleme összesen, ott valószínűleg érdemes a fekete vonalon maradni. Ha valaki épp erre jár és szendvicset, vagy lazacsalátát támad kedve enni, jó eséllyel nem fog nagyot csalódni, mert egy magára adó helyen elkészítik azt is tisztességesen. Nekem ez nem megy, cipőt a cipőboltból alapon a klasszikus kávéházi fogások között nézelődtem mindannyiszor, amúgy is inni járok a legtöbb helyre, miért most tegyek kivételt? 

Latte virággal

Az étlap kínál pár egyszerű fél-meleg étket, szendvicset, reggeli variációkat. Az itallapon kávék, teák, frappék, limonádék, röviditalok, koktélok, fröccsök, borok várnak minket. A borkínálat laikus szemmel jó és gazdag. A laikus szem azt jelenti, hogy örülünk neki, hogy van fehér, rosé, meg vörös is, lehet pohárral is kérni és olyan neveket látunk, amik jól csengenek, mert a Tescoban sosem láttuk őket. Külföldi barátunk ugyanezzel a metódussal szintén elvarázsolható. De ha vesszük a fáradtságot és ízekre szedjük (mekkora vicc) a kínálatot, akkor kis pincészetek jó minőségű, de semmiképp nem kiemelkedő termékeit találjuk az itallap nagy részén. De sajnos olyan szinten túlárazva, hogy egyes tételeknél hiába tekintgetek a panoráma felé, az sem nyugtat meg. És igen, ezen a helyen minden drága, mert ott van, ahol, de a boroknál hajnali Kamaz módjára borul meg az ár/érték arány.

Latte 'M'-es méretben, forró csoki, túrótorta. Ez lesz a mai menü két személyre.
Az M az amerikai ruha, és a német fehérnemű-méretezést követi, így a kávém, ki merem jelenteni: nagy.
A díszített tejhab guszta és vonzó. Hiába kezdem el inni, nem szottyad össze, kitartóan megmarad a kortyolgatás feléig. Legalább a tejhabnak van még tartása kis hazánkban. A kávé, bár a Lattéban szinte mellékszereplő, finom, zamatos. Nincs tolakodás, összhang van az alkotóelemek között. Ez köszönhető annak is, hogy tippre nem a 0,1%-os Riskából van a tej.
A forró csokin pillecukor díszít. Nem pudingot kapunk, amiben nem hogy megáll a kanál, hanem beletuszkolni is csak a megfelelő szögben lehet, különben lepattan róla, mint az egyszeri űrhajós a légkörről, de nem is tejjel jól felhúzott majdnemkakaót. Kellően sűrű, pont eléggé édes, lágy anyag.
A tejszínhab helyben készült, nem a flakonos Sahnezauber ült rá a forró italra műanyagoskodni.
A pillecukrot speciel gyűlölöm, de az emberiség nagy része vonzódik hozzá, amúgy meg szép színes és az is egy kitörölhetetlen emberi perverzió, hogy édes dolgokhoz előszeretettel eszünk még édesebb dolgokat, így nincs is kérdés, ez így biztosan finom és ínyenc. Ha legközelebb sózott heringgel jön, akkor meg jöhetek meaculpázni...

Overload


Túrótorta friss, mert az előző is az volt, így elfogy. Szörnyű, milyen együgyű ez a piacgazdaság. A túró lehetne a gumiszerű változat is, mert olyannyira elterjedt, hogy meg sem lepődnék, de ez itt a kis szétmálló morzsákkal operáló fajta.
A linzertészta nem ragad a szájpadlásomra egyben, mint egy adag gánica. (Úristen, de ennék gánicát.)
Édes, de meg tudom enni az egész szeletet, tehát nem duplázta meg a szakács csak azért a cukoradagot, hogy azok kedvére tegyen, akik azt hiszik, a sütemény alapvetően cukor, valamilyen ízesítéssel.
A tányérokon elengedhetetlen díszítőelem a virágszirom. Kedves gesztus, meg nyilván van egy rakás maradék "anyag", ám legyen.
Továbbgondolva az Alexandrában lehetne például úgy szervírozni a kávét, hogy mellette figyel a Karinthy összesből a 104. oldal fele. Kicsit meg is égetve a papír széleit, érted, vintage, közben pedig folytasd a novellát! Biztos több vendégük lenne, mint így.

Fiú-lány

Van egy db rendelést felvevő pincérünk, aki fizettet is, egy darab pultban tevékenykedő kolléga és hátul a konyhán legalább egy ember serénykedik. Ránézésre működőképes a dolog, nyáron, amikor a terasz is nyitva, reményeim szerint magasabb a létszám, mert egy benti teltház is gond lehet ennyi fővel. Vagy olyankor a virágkötő hölgy is felszolgál.
Látogatásaim alkalmával mindig különböző pincérekbe botlottam, mindenki máshogy tett hozzá az élményhez. Az első egy idősebb úr volt, aki az a fajta határozott felszolgáló, akinél kétszer is meggondolod, hogy visszaküldöd-e a pempős bort, mert mi van, ha a tokajiak ezt így csinálják, jajnemtudom, megfogenni. De ha már eljutsz odáig, hogy hozzá mersz szólni, akkor előzékeny és ő fog először elnézést kérni, ha valami nem stimmel. A második fiatal hölgy kedves és mosolygós volt. A felszolgálófiú pedig a mellettem ülő svéd srácokkal olyan magától értetődő természetességgel társalgott el angolul, tehát nem hunglishul a Széchenyi fürdőről és a város egyéb nevezetességeiről, hogy öröm volt nézni. Természetes? Persze. Nálunk? Nem.
Az összkép mindenképp pozitív, nem lógnak az ember szájában állandóan egy kérdéssel, vagy látszat-asztal leszedéssel, finom jelezve, hogy menni kéne. Ha kellenek, elérhetőek, ha társalgunk, értjük egymást. Reméljük, így marad.

Szósöl

Vegyes, amiben Hosszú Katinka jó. A honlap "Rólunk" fülét jó eséllyel egy cerkófmajom írta még süldő korában. Az itallapon nagyon ötletes, ahogy a kávéknál színek jelölik az egyes összetevőket, sőt azok mennyiségét is. A nyomtatott változathoz képest azonban több eltérés is felfedezhető. Az "Ajándékok" pont nem szerves része a kávézónak, de nem tudott nem megakadni a szemem a Matyódesign nyitógondolaton. Tényleg matyó? Ma, Budapesten?
Lelkes Facebook felhasználók jó képekkel, napi bejegyzésekkel, hangulatképekkel és nyálelválasztást beindító süteményekkel. Megy ez.
A különböző programajánló oldalak közül az egyikkel nagyon jó lehet a kapcsolat, mert négy cikkükben is szerepel a kávézó, nem bízzák a véletlenre a megjelenéseket.
Nyolckor zárnak. Minek ennyi alkoholt pakolni az itallapra, ha nyolckor elköszönünk? Kell a virágoknak a nyugalom?

Köszhatás

Akad. A Café Smúz egy hangulatos, profin üzemeltetett kávézó - és ne feledjük-  virágbolt.
Drágán jót, de nem világraszólót, akár ez is lehetne a mottójuk, de erre kevesen harapnak. Ha egyszer beüt a ménkű és valami elromlik, s mégis olcsó tej kerül a kávéba, vagy kiszárad a mákos guba, akkor a kedves vendég nagyon haragos lesz, mert átrázva érezné magát, mint a Váci utcában. Amíg nincs ilyen, addig működik a rendszer. 
A hangulat, ami az egész helyet belengi, az otthonos, barátságos atmoszféra, az egyszerűen ötös.
A felszolgálók szintén hozzáteszik a magukét az élményhez, a sütikre jó ránézni, az illatok kiválóak.  
Az árak magasak, de a bérleti díjak is. A Smúz nagyon helyesen a külföldiekre és a környéken gyakran megfordulókra hegyezi Vénusz légycsapóit, nekik pedig semmilyen fennakadást nem okoz mindennapjaikban a számla kicsengetése. Ha rendbe hozzák a színvonalhoz képest szégyenletes állapotokat a mosdóban és újra átnyálazzák az étlapot, hogy néhol nem került-e még egy nulla a tétel végére, akkor jóság lesz.

P.S.

Akit a klasszikus áthúzós táblával örökre ki kellene tiltani a helyről, az az a fajta local hölgy, aki betér virágért és süteményért, de a belépéskor az arcán látod, hogy kötekedésre született és azóta is a munkájának szenteli mindennapjait. Az élő fába, bocs, lágyszárúba is bármikor, bárhogyan. Mert ő a vendég, senki más. Siet, gyorsan mindent, csak őt, olyan stílusban, hogy a kiskanállal tetoválnék neki szemöldököt. Négy alkalomra jutott két ilyen, remélem ez az összlétszám.