Imádtam a Matchboxokat. A legjobbak az igazi, Angliában gyártottak voltak. Nem koptak, nem esett ki a kerekük, nem fröccsöntött műanyag volt az alváz. Aztán megjelentek a Makaóban (akkor még azt hittem egy ország) készült darabok és elindult a lejtmenet. A festés hamar elengedett, könnyű volt mindegyik, mint egy zacskó chips, nem tetszett már csimótafejjel sem ez a fajta minőségromlás. 
Kaptam azonban filceket, amiket kifejezetten arra gyártottak, hogy a kisautókat át lehessen színezni. Eredetileg fehér alapon gyártottakhoz készültek, de az én kreativitásomnak semmi nem szabhatott határt, maximum a kézügyességem, mondjuk az elég komolyat. Elkészültek az "új" autók, a kopott Porsche megszépült, sőt nem egyszínű volt, hanem legalább három, és amikor felsorakoztak a polifoam pálya tetején, akkor a pingálmányom volt a legegyedibb. Aztán legurítottam őket a pályán és a kopott-vén Ferrari nyert utcahosszal.

Párhuzamos valóság következik:

A Sophie&Ben egy csodálatosan működő marketinggépezet, ami a régi Varieté bisztró helyébe lépve vérprofin csalogat. A Facebook tele a jobbnál-jobb képekkel, a honlap igényes, nem egy öt éves sablon áthúzása, hanem friss, ropogós. A beltér kicsit elegáns, kicsit trendi, pár vintage elem. Ezt mind betesszük a turmixgépbe és a végeredménytől folyunk a gép előtt, mint kedvenc kakaós mousse-unk belseje. A város beszél róluk, ők pedig nem hagyják lankadni a figyelmet, ezt nehéz lenne jobban csinálni. A hamburgert azonban könnyű. Petit malheur, a net diadalmas meghódítása mellett elfelejtettek a színes külsőhöz igazán jó konyhát is összegereblyézni.
Belépni jó. Vicces a sok híres páros - Tom&Jerry, Tango&Cash, stb. - között elrejtett Sophie&Ben felirat. Jók a fények. A mosdó nem, mert ha nem figyelek, akkor a hölgyek belépve azt látják, amit nem szeretnének látni egy férfimosdóból. (Piszoárnál álló, elégedett férfi)
Így a varázs csak akkor törik meg igazán, amikor belevágunk az első burgerbe, mert ugyan felszolgálóink kedvesek és figyelmesek, de csodát nem tudnak tenni.
Császárzsömle? Nem tetszik, sűrű, nincs megpirítva, de nem is puha. Unalmas fagyasztott burgonya a köret, túlsütött hamburgerhús, ami jó anyagból készült, de száraz. Jellegtelen a szósz, ha akarok, kérhetek jól hangzó önteteket a krumplimhoz, de én a hamburgerbe is jót kérek, ne legyen ez kérdés, felár meg pláne. 
Friss a zöldség, közepes a sajt. A coleslaw salátára mondhatnám, hogy nem aprózták el, de igen.
Átlagos az összhatás, mint a szerb légiós az NB1-ben. 

Ketten ettünk, főétel (hamburger) és köret (sült burgonya, coleslaw), ital (limonádé, finom volt), összesen pedig túl sokat fizettünk. Ez a minőség ezen az áron nem versenyképes.

Jóllaktam? Eltelítődtem. Tetszett? Ezek után egy igazi csavar lenne, ha azt írnám igen, nemde?
De valójában nem, mert az elvárás még nagyobb is volt a kelleténél a csodás felvezetés (húsz év alatti olvasóink kedvéért, az elavult magyar szó a "hype" ókori megfelelője) miatt.

A kínai Matchboxot azért vettem (jó, mindannyian tudjuk, hogy apa vette), mert csak az volt. Hamburgerből szerencsére akad választék Budapesten és ezt ki is fogom használni.
A tanmese.hu legújabb bejegyzését látták, hölgyeim és uraim.

A képet innen szereztem.