Kisétáltam a napfényre mind a kétezer Forintommal a zsebemben, hogy az Akácfa utcai körfolyosósból lemélázva a nem messze lévő Liszt Ferenc téren kiüljek rég nem látott ismerősömmel. 2003, főiskolás ifjúkorom. Nem tudtam mit találok majd a sarkon a sok turistafosztó hely között, de látni akartam az újdonságot. Leültem és csapolt sört kértem. Zipfer érkezik, elegáns felszolgálóval körítve. Ma síelésen már inkább iszom Radlert, ha csak az osztrákok ezen büszkesége kapható sörként, de ott és akkor én csak azt láttam, hogy nem Dreher de még csak nem is Ászok. A társalgás jó volt. A limonádé is. A Zipfer mennyei, gyöngyöző, szép poharas nyalánkság. Nosztalgia, sör a neved.

A hangulata azóta sem összemérhető a környékbeli mű-trágyadombokkal. Tegye fel a kezét, aki jól tud bánni a narancssárga színnel! (Pártszimpatizánsok, kérem foglaljanak helyet)
Jelentkezhet az is, aki ennyire korrekt, alig változó, de mégis időtálló étlapot rak össze ésszel mért áron. A fokhagymakrémleves mini lángossal a mai napig óriási kedvenc, de húslevest főzni marhából sem tudnak sokan így, pedig fogadok, a legtöbb szakácsnak volt nagymamája. Figyelem és kellő elegancia.
Old Fashioned - hogy legyen csalódás is az elmúlt évtizedből - nem volt az itallapon, gondoltam megkérdem megcsinálják-e nekem - nem kellett volna.

A kiszolgálás majdnem mindig csillagos ötös. A hely állandóan tele van és zajos, de én így szeretem.

A bejegyzés pedig azért készült, hogy a lelkes amatőröknek vigaszt nyújtson; ha nem is nagyot, még ők is hibáznak.
A rúzsfolt jellegű randa koszolódást miatt úgyis cserére érett a tájékoztató tábla

 A kétezerből természetesen semmi sem maradt. Hazafelé apróból Drehert vettem.