Repülős kaja és érkezés

A német légitársaság méretes Airbus A380-asának sokadik osztályán is figyelnek arra, hogy ne úgy érezze az ember minden fogásánál, mintha a Mátrix masszáját szürcsölné. Akkor is hasonlít picit a lasagne állagára az előrecsomagolt tészta, ha valójában az csak instant keményítő és ízfokozó. Van kiegészítőnek buci (ha kevés lenne a szénhidrát), vaj, dzsem és akad vegán menü, kóser kaja is előrendelésre. 
Kétóránként megkérdezi búgó német nyelven a stewardess, hogy mit óhajtok inni, és ugyan mindig a sörre néztem, mindannyiszor Oranzsenzaftot rendeltem kólával.
Mindez az átlagos árú Frankfurt-New York jegy árába foglalva, frissítő kendővel és apró figyelmességekkel körítve. Ma már egyenesen felbecsülhetetlen, vajon milyen lesz az első időszakban a spórolós visszatérés a repülésben? Üres uzsis doboz, maszkban fogyasztva. Nyami!

Maga a repülőút meglepően elviselhető, amennyiben 193 centiméter elhelyezése egy 180-as férőhelyen annak minősül. A sztahanovista légkondi erőfeszítései következtében az első Bruce Willis film közepén úgy rántottam magamra a dupla takarót, mint hülyegyerek a játékos polcot az Ikeában, de ez legyen a legnagyobb baj.
A försztklasszból kikacsázva az utolsó pözsike Schott-Zwiesel poharát szorongatva sem jutna eszembe egy munkaidőnyi repülés után, hogy milyen kiváló lenne, ha beterelnének egy hangár méretű építménybe ahol várhatok három órát, hogy az országba lépjek. A turistaosztályról szabadulva ez hatványozottan érvényes.
Ettől függetlenül ez következett, három óra tizenkét perc lassú araszolás, pisilni nem mersz kiállni, mert ki tudja, visszajutsz-e ugyanoda, de a pár évvel korábban bejutott mexikói kolléga terelgetése közepette egyszer csak elcsoszog az ember a saját kérdezőbiztosáig.
Ő leveszi az összes ujjam nyomát, érdeklődik párat finoman, hogy sejt vagyok-e, vagy csak mezei turiszt, aztán jöhet a testszkenner és máris ott van az ember, ahová kevesek jutnak el.
És ezért az égvilágon senki nem ugat (jó két olasz egy kicsit igen), akkor sem, ha a belépésnél még a fentiek ismeretében is az az első feltételezés, hogy rosszat akarsz, akkor is, ha az EU-s sorban állsz, de ha a hazaiban, akkor is. 
Viszont lelövöm a poént: így is megéri. Pártkáderek most csalódott sóhaj közepette lépnek ki és olvassák tovább a moszkvaivakacio.hu-t. (Amúgy nem értem, Viktornak hogy nem jutott eszébe soha, hogy kerítés helyett óceánt építsen. Lőrinc ásványvizét apu bányájából nyert sóval elegyítve már mehet is a pörölycápa tenyésztés. Sokkal jobb szűrő, jobban is néz ki, nyáron el lehet keríteni egy részt fürdeni.)

Washington

New Yorkból az évszázad ötlete a fentiek után autóba ülni helyi idő szerint délután négykor, magyar szerint este tízkor és nekilódulni egy 400 km-es útnak, hogy a szinte falusias hangulatú Washingtonba guruljon az ember. De nem lehet pazarolni az értékes napokat, így a fővárosi motelben 10:30 p.m-kor álomba szenderülni maga a mennyország. Éjszaka senkit nem öltek meg, de valószínűleg akkor sem ébredtem volna fel rá, ha mellettem végzik ki légvédelmi ágyúval.
Reggel előre csomagolt muffin és hosszú kávé a kedveskedés. Nem volt feltüntetve az árban, hogy van reggeli, ezt csak úgy kiteszik, te meg eszed, ha kéred. Magyarként ez nem is kérdés, két muffin pofazacskóba bekészítve rosszabb időkre.

Ha az ember elmegy Washingtonig, akkor a szokásos kötelező kűrből nem lehet kihagyni a Capitoliumot sem, így az első nap programja a park, a Fehér Ház és a nagy kupolás épület.
Az említett zöld terület megér egy misét. Most, hogy elmarad az idei Eucharisztikus Kongresszus, lehet, hogy kettőt is. Méretében 1,2 Városligetnyi, rendezettségében kicsit magasabb a szorzó. Mindegy, mennyi ember van benne, egyszerűen elvész, de Washington amúgy sem a zsúfoltságáról híres, szemben New Yorkkal (jó, ma egyik sem az, de különleges időket élünk, Polgártársak!). Elsőre kicsit aggódik is az ember, hogy mégis hogy lehet itt nem éhen veszni az őszi 27 fokban, de aztán szerencsére felbukkan néhány ételes bodega úton-útfélen és igen, ők azt árulják, amitől terjednek a sztereotípiák: nagy adag édes, vagy nagy adag, hot dog jellegű dolgokat, a lényeg, hogy a "szénhidrát/minden más" arány sose menjen 90-10 alá.

Az igazi amerikai vol 1.

National Mall, büfés bódé

 A pultban a hölgy kérdés nélkül önti nyakon 100%-os tisztaságú porcukorral a churrost, az édesburgonya mellé meg annyi majonézt vagy ketchupot lehet nyomogatni, amennyit az ember nem szégyell. Cola, teljesen emberi méretű pohárban. 

Várakozási idő 3,5 perc, kiszolgálás kedvesen unott, mobil a fülön, amíg összekészíti, de mielőtt hozzám lép, leteszi és mosolyogva adja át a mínusz 3 évet az életemből.
Mivel a körítés szép, az idő remek, a kaja meg teljesen átlagos, az összhatásra egyszerűen nem lehet panasz. Ilyen egyszerű ez, mi valahol mégis elrontjuk. Cserében nem lőnek seggbe sörétessel bármikor, ez is igaz.

Ami mindenhol egyformán szar

Capitolium büfé

Végre! Igen! Ezt akartam, -illetve akarta a halál, de titkon reménykedtem benne- , hogy olyan nincs, hogy ezek az állandóan mosolygó, magukat boldognak kommunikáló, amúgy hozzánk képest nyilvánvalóan jobban élő népek még azt is meg tudják csinálni, hogy egy közintézmény magyar átlag közbeszerzés módjára túlárazott kantinja JÓ legyen. De szerencsére nem az. Sőt, egyenesen nagyon rossz, aki 340 évet kap, az biztos, hogy legalább 110 évig ezt tolja börtönkosztnak is.

Ami zseniális, hogy a levest leszámítva nem is néz ki undorítóan.
Első fogásnak soup azokkal a csirkerészekkel, amit nem lehetett panírba forgatni, mert túl csontos, vagy porcos volt hozzá. Az íze, mint a maratont a Szaharában lefutó szumósé: sós. Zöldség, tészta szétfőve.
Főételnek jöhet a "vaskos panírban kevés csirke", de az sem mell. Ízvilága a leveséhez hasonló, bár sikerült azt a gasztronómiai bravúrt véghezvinni, hogy íztelenül lett sós.
A desszert nem is néz ki rosszul, nem? Sajttorta, áfonyával, mi bajunk lehet? Pont ugyanannyi, mint ha enyhén felvizezett cementbe harapnánk. Mennyeien minősíthetetlen! Az ára pedig kicsit borsosabb, mint a vacsorának Washington központjában, szóval ha valahol, itt aztán nyugodt szívvel lehet egyest adni. Istenemre, remek érzés!

Amit a filmekben kirabolnak
Sarki kisbolt

A kisbolt kifejezés ne tévesszen meg senkit, átlagos Aldi méretű egység, de ez itt tényleg az a hely, mint nálunk a nyugatis ABC, ahol ketten fértek el a pultossal együtt egyszerre.
Rengeteg cukorka, csoki, keksz, chips, emellett természetesen elemlámpa, néhány ruházati cikk, pár sornyi pipere, a többi élelmiszer, de mindenből csak az előre csomagolt, nincs hentes pult Jóskával a fedélzeten.

Van ellenben italhűtős sarok, ahol sörök sorakoznak minden mennyiségben. Sem az európai Stella, sem a helyi sörök nem tudnak magukkal ragadni, mert amint összeakadt a szemünk, tudtam, hogy ma ő jön velem és csak más lesz az íze is, ha már itt főzik sombreroban nem messze, nem pedig valami átvett recept alapján Alsó-Lengyelországban.
Corona Extra. Az Extra itt többletjelentéssel bír: a jéghideg kukoricasört alkarnyi üvegben szervírozzák. Hetes deciliteres kiszerelés. Ebbe nem kell gondolkodni, hogy be tudod-e tuszkolni a lime-szeletet nyitás után, belemegy egészben. Vedelni kell, különben megmelegszik. Két kézzel fogod, mint az első Whoppert, mert azt mondta a reklám, hogy akkora. Betolod és két perc múlva alszol a motelben. Élni tudni kell, gondolta az egyszeri pesti, majd belelógott a keze a maradék sörbe.

A lazán elegáns
Circa at Foggy Bottom (2221 I St NW, Washington, DC 20037)

A hely a filmekből ismert hangulatot hozza: az állami gépezet működtetésében megfáradt, átlagosan megfizetett közszolgák és multik alkalmazottjainak fehér inges csevegését néha megtöri a bártender koktélpálcája. A hely zsúfolt, de nem kellemetlenül (ez a kifejezés március közepe óta értelmezhetetlen), whiskey a pulton, feltűrt ingujjban rövidezés a kollégákkal, bárpultnál egyedül vacsorázó negyvenes hölgy, fiatal pár, akik lejöttek egy hétközi randira, üzletről nagyon hangosan röhögő középkorúak, akik azt hiszik, övék a világ...várjunk...lehet, hogy ők nem is hazudnak maguknak akkorát.
No, de a lényeg: egy nagyon jól adagoltan elegáns, mégis kellemesen laza bár és étterem, remek italkínálattal és fingerfood ételekkel estére, amúgy van ebédmenü, éjszakai kínálat. A szárított paradicsomos sajttál a maga egyszerűségével hódít. Nehéz azt a különbséget megtalálni a kialakításában és hangulatában, ami miatt azt mondhatom: ilyen hely nincs itthon, mert lecsupaszítva annyit tud a Circa-franchise, hogy ehetsz-ihatsz business-menü jelleggel, van szép hosszú bárpult, meg sok asztal, terasz, néhány könyöklő, kínálatban meleg kaja és tapas, minőségi rövid, sör, bor, kész.
Aztán elgondolkodsz, hogy Budapesten hol van az a hely, ahová hatkor munka után beülhetsz úgy, hogy mindezt megkapod az eggyel elegánsabb színvonalon, de nem tízezrekért és akkor esik le a tantusz, hogy na, ez így nincs. Sas utca és környéke éttermei? A hangulata eggyel kikeményítettebb ingű, az áruk borsos. Ugyanott a kisebb helyek, streetfood jelleggel? Már le is írtam, hogy mi nem stimmel.
Pointers? Hihi.
Kiosk? Nem rossz próbálkozás, majdnem elhittem.
Szóval ezzel el lehet lenni egy ideig, de nem érdemes, nekünk ilyen nincs, reméljük lesz.
 

Jó kis rákfalatok némi zölddel körítve, pikáns szósz, igazi esti falat a jól megérdemelt helyi Ale mellé.

 A második nap rengeteg élménye közül igazából csak a gyerekkori álom megvalósulását szeretném kiemelni. Láttad sokszor tv-ben, szól a füledben a megunhatatlan dallam hozzá és egyszer csak ott parkol élőben, oké, karácsonyi fények nélkül, de ez itt a Coca-Colás kamion! 

A sofőr valszeg pesti, mert szabálytalanul parkol, de ez legyen a legnagyobb baj. 
Washington pesti szemmel egy teljesen élhető város, ahol minden nagy, vagy széles, de semmi nem zsúfolt. Az emberek nyugisak, gyalog, vagy tömegközlekedve kevesen járnak, de igazából autós forgalom sincs hatalmas. Ez lehetne annak a következménye, hogy 700 ezer lakost kell elhelyezni harmadnyi Budapest területen, de aztán rájövünk, hogy felszorzás után pont ugyanott kéne tartani zsúfoltságban. De mégsem, kinda magic. Egyszerűen minden utcájában a városnak azt érzi az ember, hogy van tere mozogni, levegőt venni, elférni.

A napközbeni séta után irány a belváros széle, hogy értelmetlenül bántóan jól kinéző süteményeket vizslassunk Georgetown-ban.

A mennyei muffinos
Baked and Wired Bakery, Thomas Jefferson street

 Semmi extrát nem kell elképzelni, az ember metrózik, majd sétál kicsit, szinte angol kisváros-hangulatban, csak itt néha elpöfög melletted egy 7 ezer köbcentis platós bármi, meg néhény bro' és elérkezel a helyi albán pékséghez. Ja nem. 
Budapesten jó cukrászdát találni olyan, mint Romániában Nagy-Magyarországos kulcstartót. Kurva nehéz. Pedig nem olyan lehetetlen vállalkozás jó alapanyagokból jó dolgokat készíteni. Itt semmi túlgondolt cicoma nincs: vehetünk tortát, cakecup-ot, pitéket, ha reggel megyünk, reggelit. A fű zöld, az ég kék.
Édes? Baromira. Azt érzed, hogy kockacukrot szopogatsz ízesítve, némi rossz minsőégű vajjal elkeverve? NEM!
Omlós tészta, valami elképesztően puha krém, pekándió, vagy épp csokireszelék, mindegy, összhang van, meg elképzelés. Vegán, zsíros, cukros, fehércsokis, sima kakaós, mázas, máz nélküli, mindenes. Mindegyik finom. 
Azt meg meg kell szokni, hogy hülyén néznek rád, ha nem a 12 db-os dobozt kéred, amiben amúgy annyi kalória van, hogy Fekete Laci sírva könyörögne, hogy hagyhasson belőle uzsira is.

 A cukorkóma utáni két óra séta és buszozás kifejezetten éhessé teszi az embert. Így a zuhany, két nappal korábbi ing kirázása és fésülködés után végre autóval is el lehet merészkedni este valahova a valódi külvárosba. A cél, találni egy igazi amerikai hangulatú pubot, ahol este mogyorót majszoló gringót nézik a sör mellett az NFL-t, a csapos pedig a vállán átvetett mindent törlő kendővel üdvözöl és a pult alatt valószínűsíthetően sörétest tart, de amúgy kenyérre lehet kenni és belépéskor már tölti neked a dupla Jack-et.

Mogyoró and whisky on the rocks
Crystal City Sports Pub, 23 rd St, Arlington

Arlington Washington Újbudája, de igazából ez teljesen hülyeség, csak jól hangzik. Közeli parkolóban van hely, az elsőre bántóan nagynak tűnő Jeep a kölcsönző "C" kategóriájából úgy törpül el a többi átlag amerikai járgány között, mint a magyar GDP az Apple készpénzállománya mellett.

Belépéskor kicsit szomorúan konstatálom, hogy nem Morricone szól a rádióból, hanem kb. 25 TV, ami mind sporteseményt közvetít, de ezt azért a névből kitalálhattam volna. Újjaim a hatlövetűre fonódnak, de a hangulat több, mint nyugis. Csütörtök este, ami ugye kispéntek. Ihatnának félrészeg egyetemisták pertut angol legénybúcsusokkal és az ebből kialakuló szóváltást csitíthatná egy civil ruhás, válófélben lévő nyomozó, de itt csak szolid 2-3 fős társaságok isznak csendben és nézik az épp aktuális meccseket. Csapon van hat féle sör, mind helyi kisüzemi (értsd, Dreher méretű), egyikről sem hallottam még soha. Harmincöt féle whiskey, ezek jók, a rumok a kakasban is fellelhetőek a Deákon, a konyak kínálat szintén felejtős.

Az étlapon hamburger, bár kaja, sajttál, csirkeszárny, hasonlók. 
Természetesen hamburgert eszem kéksajttal, egy adag hasábbal, nem lehetett rá panasz. Friss a buci is, van elég zöldség, a hús medium rare és van íze.
Evés-ivás közben könnyű belefeledkezni a háttérben az amerikai fociba, a csapos vállán ott figyel a mindenes kendő, a pultnál a világot váltja meg két ötvenes. Az egész egy hatalmas klisé, mégis működik. Imádom.

A halas csávó

Captain White
Seafood City, 1100 Maine Ave SW, Washington

 Washingtont ketté szeli a Potomac folyó, de ez önmagában nem indokolná, hogy legyen friss tengeri herkentyű a városban, azonban ha a Guglin kicsit húzunk a zoom-on, akkor látszik, hogy biza az óceán sincs messze. Hekk legnagyobb bánatomra nincs, ellenben minden más igen.

Nem tudom, melyik időszak lehet  a csúcsidő, a péntek 13 óra biztosan nem az. Négyen vagyunk a ca. 500 nm-es területen, ahol nagyjából tíz pultban lehet válogatni mindenből, ami a vízben mozog jet ski nélkül.
Halak, rákok, kagylók kilószámra fekszenek a jégen: lehet elvitelre kérni bármit, ahogy azt egy rendes piacon, de igazából bármit el is készítenek a helyszínen. Az elkészítés általában főzést és fűszerezést jelent, már amit nem nyersen kínálnak.
Királyrák curryvel némi burgonyachips kíséretében. Friss, roppanós, de mégis omlós. A rák, a félreértések elkerülése végett. Sör van csapon itt is, először majdnem egy kólára böktem, de aztán gyorsan elszégyelltem magam és maradt a helyi APA. Lee odaadja az ekészült ételt, kellően mogorva, gondolom hajnali négykor ő már halakat ütött agyon, amikor én még csak átfordultam álmomban. 
Ki lehet cammogni az elviteles dobozzal a folyópartra, ahonnan nagyon kellemes kilátás nyílik a szemben lévő szigetre a Thomas Jefferson emlékművel. 
Összegezzünk: 26 fok, napsütés. Vízpart, hatalmas zöld terület, frissen készült kaja.
Amikor két katonai helikopter elzúg a Fehér Ház felé, tényleg Chuck (záró borzasztó szóvicc) azt várom, hogy megjelenik a Delta Force és felkérnek egy szupertitkos misszióra. Mivel ez nem történik meg, az utolsó falatot is a számba tömöm és készülök a másnapi utazásra, Long Island irányába.