Mielőtt újra Tejútra mennénk, egy rövid kitérő a Gozsdu környékére, ahol nem minden fenékig tejfel.
Egyszerűen nincs jobb a Wikipédia letisztult hangjánál, mintha Attenborough narrálná a mosómedvék ébredését, kicsit még ő is álmosan:
A Gozsdu-udvar a budapesti Király utca 13. szám és a Dob utca 16. szám között hét négyszintes épületből és hat udvarból áll, amelyhez hozzáadódik a Holló utca 10. szám alatti épület. Az épületegyüttest a román nemzetiségű Gozsdu Manó (Emanoil Gojdu) ügyvéd végrendelete alapján 1870-ben létrehozott Gozsdu Alapítvány építette 1901-ben, Czigler Győző tervei szerint.
A fenti száraz tények mellett az is biztos, hogy Budapesten itt lehet az egyik legjobb eséllyel elkölteni az előző havi csekkekre (kisebb költségvetés esetén csikkekre) félretett pénzt; aki ide betéved, inni fog, majd taxit.
Enni is lehet, bár meglepően gyatra a kínálat. Nem mindig volt ez a környék a főváros leglegleg-je, az arab mobilbárók kedvelt szórakozóhelye, a zselés hajú ifjak szókimondó ("ja bazmeg!") világmegváltásainak színtere.
A Gozsduba először óvatosan szivárogtak a bérlők, hogy aztán egy hatalmas boom keretében mindenki megpróbáljon beköltözni, lehetőleg ugyanabba a bérleménybe. Ezzel párhuzamosan megtelt a Kazinczy utca is, illetve a környék, úgy, ahogy van. Ma már a bérleti díjak az egekben, jó magyar szokás szerint ez a környék is önmagát fogja tönkretenni, jój, de szép lesz.
A Pirítós 2011-ben, az eszeveszett cicaharc előtt költözött a jó világ szélére, hivatalosan a Kazinczy utca 52 alá, de az épület belelóg a Gozsdu-udvar nem hivatalos folytatásába.
A múlt
A Pirítós története jól indult, mint az egyszeri vidéki emberé, akinek a szomszédja politikus.
Magyar léleknek szokatlanul, a kisstílű ötlettelenséget nélkülözve, bátran vágtak bele a bizniszbe: felhúztak egy galériás, közepes méretű Pubot, nyers, félkész stílusban, hangulatvilágítással, acélpadlós WC-vel, hangos zenével, bátor sörválasztással. Az első "Miaszarez? Szlovák sört a szittya magyar szájba, hagyjál már, anyáád, ez finom" bíztató reakciók után eldőlt, hogy a Kaltenecker sörfőzde termékei jó választásnak bizonyultak.
Az időzítés is tökéletes volt: a világos-barna-világosbarna öntudatlanságból épp ébredő közönség falta volna a különleges illatú- és ízű söröket- ha lett volna hol. A Pirítósban lehetett - Märzen, IPA, citromos búza, kávés barna, minden, amiről csak hallott az ember korábban.
Mellé tapasnak nehezen nevezhető, de mégis ebbe a kategóriába tuszkolható sörkorcsolyák; chorizókrém és társai. Hétköznap volt élőzenés próbálkozás, koktélakció, hétvégén meg csapatás, asztalt kellett fogalni két főre is, mert tódult a tömeg. Ment is a szekér, meg a hely standja a különböző sörfesztekre, jöttek a népek, gurultak a krajcárok.
Aztán megállt az idő. Meg a tudomány. Mondjuk kis hazánkban mindkettő megszokott, az előbbi 1967-nél, mai állás szerint. Ehhez társult még, hogy a Kaltenecker sörfőzőjének meg elmentek otthonról és azt hitte ő lesz a sörfőzés Edisonja.
A jelen
A pirított kenyér + kenhető krém jó dolog, ha jók az alapanyagok és ha egy része szezonálisan változik. Öt évig ugyanazt árulni csak akkor lehet, ha alapból irtózatosan menő és időtálló az étlapod, vagy ha csak sós mogyorót adsz a sör mellé.
A Klubszendvics nem úgy néz ki és nem olyan az íze, ahogy azt itt valaki megálmodta és a hamburger sem. Sajnos mindkettőt kapni a környéken 17 különböző kocsmában, jó minőségben.
Ha a sörbeszállítód, ahogy a fentieknél írtam, megőrül és ötven ízben akar sört gyártani, de egyik receptjét sem hajlandó leírni és minden főzet kicsit más lesz, akkor dobd el, még ha te vagy a magyarországi disztribútor, akkor is, mert szép lassan elfogynak a vendégek.
Kolbászkrém jó, hajóburgonya jó, tejfölös szósz jó, de kicsit minden olyan, mintha egy elit menzára lépnék be, ahol a nyolc éves angolul tanuló magyar vállalkozóficsúrnak kicsit felturbózták az uzsiját, well mama te is you know, nem szeretem a kóbászt. Ez chorizo, my Darling, megeszed bazmeg. Szóval elmúltak azok az idők, hogy ez Budapest szívcsakrájában vonzó tudjon lenni.
Kibicnek semmi sem drága alapon a jövő
Az nem kerül pénzbe, hogy csak a valóban népszerű és vállalható minőségű sörök kerüljenek csapra, nem kérek exta lime-os búzát, mert szar. Hogy a Dreher eltűnjön a beszállítók közül, az nehéz, de szükséges, aztán ha van rá lehetőség, akkor a Kaltenecker is részben. A zöldség a végtelenül egyszerű étkeken az ne csak kígyóuborka legyen, hanem mondjuk cékla, meg bébirépa is, mindegy, csak színes, mutatós.
Hambirecept a szomszédban (na nem az újrainstallált Kockában, Jézusom, az mekkora vicc), igazából meg mindenből csak eggyel jobbat kell venni. Lehet ám háromfélét is árulni, senki nem fog megharagudni érte. (Csípős-szörnyen csípős, nem csípős csirkés, rántottsajtos) Teljes borválaszték kuka, koktélok újragondolva, vagy áttérni a shot-koktélokra, az vonzza ám az angol népeket is, mondjuk őket a romlott cefre lehugyozva is, de az más kérdés.
Száz méteren belül van igénytelen, igazi Kelet-Európa az Ördög kocsmafranchise személyében, olcsón ad szart, mennek az emberek. Ott a Négyszáz, nagy, közepesen jellegtelen italokkal, kis balkáni beütésű, elég korrekt konyhával, folynak ki az emberek belőle. Kedvencem az oldalába nőtt kis sunyi egység, amire mindenki azt hiszi, hogy a Négyszáz része, aztán rájönnek, hogy nem, de még ebből is meg lehet élni, basszus. Mika, Kis pálinkás luk, mindenki boldogul, tessék felhozni magunkat, mint a miskolci lányok Pestre! Meg lehet ezt még menteni, csak el kéne kezdeni.
Zárómottónk:
Ha a padlón vagy, legalább szedj fel onnan valamit!