Gyors áttekintő a makacs tényekről

A Kempinski egy hotel, hotelbe meg külföldön járunk, vagy ott is csak fotózni a lobbyt, meg bízni abban, hogy nem ismernek fel a svédasztalos reggelinél.
Saját városunkban akkor, ha az angol nagybácsi idelátogat, vagy ha interjúra érkezünk már megint a CEO-pozira, de sehogy sem akarnak minket választani, pedig a kissé túlértékelt DNB/Pepper's mellett akad bőven jó hotel étterem, csak meg kell találni őket és merni belépni. Mert óhatatlanul ott van az emberben az érzés, hogy: 'mit keresek én itt?'
 
A Kempinski már évek óta remekül építi az ÉS Bisztro imázsát, a vasárnapi brunch lehetőségét csak óvatosan tárják egyelőre a külvilág elé. A körítés mindenesetre adott:
Budapest egyik legelegánsabb szállodája nagyon jó atmoszférát teremt egy nyugodt délelőtti falatozáshoz.

The Living room - a hotel saját honlapjáról 

Antré

A főbejáraton érkezünk, majd a nagyon kedves ajtónálló kollégánál érdeklődünk arról, hogy merre tovább, ha bráncsolni szeretnénk. Eligazít minket az ÉS étterem irányába, ahonnan visszatessékelnek minket a lobbyba. Akkor ez eldőlt: naponta viszonylag kevesen esnek be a 105-ös megállója irányából egy kis vidám délelőtti falatozásra - ha valaki az utcáról belépve enni akar, akkor az csak a Bisztrót keresheti.
Megtaláltuk a megfelelő lokációt, mosolygós felszolgáló hölgy érkezik és mutat körbe: foglaljanak helyet, ahol jól esik.
A mozdulatával pedig bejár kb. 8 x 2 db süppedős fotelt egy-egy dohányzóasztallal, illetve két igen méretes kanapét, nagyobb dohányzóasztallal.
Nos, a Teltház kifőzdében nem éppen ilyenek az asztalok, de ám legyen, ha kell, befekszem rómaiba, oszt csipegetek úgy, rajtam ne múljon.
Az asztal a térdem magasságában van, megfogadom, hogy nem halászlevet fogok kérni, rendes magasságból is kinyírom az ingemet, nemhogy innen.
A kanapé ellenben nagyon kényelmes, a helységnek pedig olyan az illata, amilyet elképzel az ember, ha gazdag, de leginkább gondtalan környezetet álmodik maga köré.
Érkezik az étlap, a mögöttünk ülő - jó eséllyel ausztrál - hölgyeknek pedig a második kör pezsi, hiába, a reggeli már vagy két órája véget ért, ha közben toltak egy nyolcast a Fashion Streeten, akkor azért abba bele lehet fáradni, még ha a szatyrokért el is küldték Jean-t.
Miért is kéne nekem erőlködnöm, hogy az asztal felé dőljek? Hátrakényelmesedek a kanapén és úgy böngészem a lehetőségeket, miközben a szemem sarkából a méretes kandallót vizslatom. Nem izgulok azon, hogy jön-e valaki felvenni a rendelésemet, mert magával ragad a hely hangulata. Néha érkezik, vagy távozik egy zoknitól-zsebkendőig Lacoste-ba öltöztetett amerikai, vagy japán kolléga, a kötelező kiegészítőként viselt napszemüvegek árát szívesen költeném italra, úgy még itt is istenesen be lehetne röffenteni.

Milyen italt hozhatok? - hangzik el a kérdés, öröm a köbön, hogy nem a "Sikerült választani?" sablon hagyja el a hölgy száját.

Sauska Rosé Extra Brut pezsgőre esik a választás, mutatom is miért:

mert jól fest az asztalon!
Meg mert az ember úgy érzi - főleg a két vidám ötvenes hatására - hogy itt nem lehet holmi narancslevekkel játszadozni, valami stílusosabb kell, hiába választ el minket az óceánon kívül pár százezer dollár is (havonta, nem összesen) egymástól, valahogy a kozmikus éterben ezen a helyen természetesnek hat egy pillanat erejéig az ő jelenlétük mellett a miénk is.
Szeretem a pezsgőt, amit Sauskáék művelnek pezsgőgyártás címszó alatt, az pedig már jóval több, mint biztató. Az pedig, hogy rozé, nos az külön piros pont. Aki kóstolta, valószínűleg szereti, az ízek harmóniájáról és a chardonnay-s beütésről nem szeretnék értekezni - mert nem tudok - finom, száraz, ízes, hideg, elegáns, aggyál még egy pohárral, juj ez máris bebaszcsi? érzés járja át az egyszeri fogyasztót, főleg, ha reggelire sört evett előző este hajnali kettőkor valahol a Király utca környékén. A mellé kínált magok és édes ostyák pedig kitűnően illenek a kortyokhoz.
Kezd egész jó érzés eltölteni, mi van itt?

Sikerült választani? Egészség! - lép oda a hölgy az asztalunkhoz  Tölthetek még egy pohárral az úrnak? - egyelőre nem kérek, köszönöm! Lassan falnék valamit. Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy vajon Tescos-e:

Debreceni házi sertéskolbászt kérek szépen lecsóval és igazából de, kérek még egy deci rozé pezsgőt is, a hölgyek a másik kanapén az üresedő üveg címkéjét nézegetik, hát nehogymá' nekem ne jussék egy kis élvezet!

Jelentem, nem tudom, honnan van, de minőségi. Forró zsír spriccel a villám hegye nyomán, bele lehet tunkolni a hollandi mártás alá rejtett kenyérféleséget és tolni hozzá a lecsónak nevezett párolt, fűszeres zöldségekből. Kitűnő? Korántsem, de a nagyon jó-t simán megüti. Valahol a fejem legmélyén szól a vészcsengő, hogy meg vagyok vezetve, hát debrecenit eszel ennyiért, normális vagy, de nem indul be a szokásos feltétlen reflex, nem kedvtelenedem el, nem keresem a hibát mindenütt, mert egyszerűen jó ülni a lobogó tűz mellett és nézni ki a fejemből. Nem feszélyez a környezet, senki nem nézett ki a helyről és úgy általában minden a helyén van.

A desszertem sem lesz világrengető, de egyszerűen nem tudtam a valóban édes édességek közül választani, így maradt a 'görög joghurt gabonapelyhekkel és friss gyümölccsel' tétel az étlapról, amihez sok komment nem kell; így néz ki abban a pillanatban, amikor az első kanál után elfelejted, hogy még nem fotóztad le, ezért megpróbálod menteni a menthetőt:

No akkor nézzük csak. Volt két pohár pezsgő, szigorúan egy deci, de szerintem másodjára többet kaptam, mert megszántak.
Egy debreceni, gondolom ugyanazzal a hollandi mártással, mint ami amúgy is készül az eggs benedicthez, finomra párolt lecsóval, masszív, de nem eget rengető cipóval, jó minőségű joghurt, magok, szép és finom gyümölcsökkel szórva.
A végösszeg borravalóval négy Big Mac menü ára, de ha nem a pezsgést választom az étlapról, hanem a sima colát, akkor ennél jobban mutatna a hőpapírra nyomott valóság. Viszont be kell valljam, egyetlen fillért sem bántam belőle - és visszatérnék a vészcsengős gondolathoz: itt van értelme annak a frázisnak, hogy a körítést fizetem meg. Ami elém került az asztalra, amelyik egyébként tökéletesen alkalmatlan egy átlagos étkezésre, az mind jó volt. A kiszolgálás tökéletes, udvarias, nem modoros. A helyszín pedig egy méregdrága, ötcsillagos hotel, ahol bizony így áraznak, de itt a pénzért cserében van átgondolt stílus és az a nehezen körülírható életérzés, ami még engem is átjárt, pedig csak belesüppedtem egy fél órára abba a fotelbe, ahol előző este valószínűleg egészen nagy halak, vagy csak egy átlagos svéd egyetemi tanár nézegette ugyanúgy a felszálló buborékokat a jéghideg pezsgőjében.

What a feeling, na. Érdemes kipróbálni egy óra turistáskodást Budapesten, csomót lehet spórolni a repjegyen.