Kritikus hajlam

Tíz lépés a gasztrofanatizmusig

2016. november 17. - Ryan's gift

wp_20160818_19_58_39_rich.jpg

Hogyan lesz valakiből a tányérján heverő ételt ezer szögből, de sosem tökéletesen fotózó, húspult előtt pavlovi módon nyálat csorgató, születésnapjára vacsorameghívást ÉS receptkönyvet kérő kezdő blogger?
Meghatározó élmények tíz pontban, többször módosítva, mint az Alkotmány, mert túl sok az élmény, de kevés a hely.

Első lépés: a sült hús zamata

Kisiskolásként a zalakarosi nyaraláson (Medosz Hotel szemben, fasírtot szállító nyugdíjasok mindenütt, reggeli Hubertus a sakkozó öregeknek a bárban) a nagyi előveszi a hideg sült húst zsírjában és nem a Sikoly bármely random szereplőjének arckifejezése ül ki az arcomra, hanem nagyot nyelek és közelebb húzódok, hogy érezzem az illatát.
Kicsomagolja a friss fehér kenyeret is, paprikát vág, megkeni a kenyeret zsírral, kerül rá a kocsonyás szaftból is, a sült malacból levág egy szeletet. Ujjnyi vastag a hús, a zsíros kenyeret megsózza, a paradicsom külön tányéron, négybe vágva. 
A nagypapám katonákat csinál a saját kenyeréből és akkurátus mozdulatokkal kezdi el a húst is hasonló méretűre formálni. Az egyikre bicskájával hanyag mozdulattal egy karika hegyes erőset is kanyarít. 
- Ezt is kóstold meg! 
A kenyér, a sós zsír és a hideg hús egyszerre ér a nyelvemhez, utána érkezik a paprika, épphogy csíp, inkább bizserget.
Minden pillanata örök.

 

Második esemény - a Gánica és társai


Gánica. Ganca, van, aki dödöllézik is, ha ilyet lát. Mindegy is, a lényeg, hogy kb. 800 kalória/adag, ha rendesen készíted.
Felülmúlhatatlan, mint az autós kártyában a McLaren Honda Sennával. Főtt krumpli, liszt, szalonna, a szalonna kisült zsírja, vagy sült hagyma, ami szalonnazsíron sül, esetleg mindkettő. Módosabbak túróval is megszórják, de ha már az is van rajta, jöhet egy kis tejföl is. Majd még egy réteg szalonna, vagy hagyma, vagy csak a zsírból forrón pár csepp. Annyira nehéz, hogy Norbi elkezdené tornáztatni. Annyira finom a maga egyszerűségében, hogy az elmondhatatlan és nagyon sokáig lehet fetrengeni tőle olyan érzéssel, mintha egy malomkő lenne a hasadban.

A nagyik konyháján az elkövetkező években mindenre "igen, kérek  még" volt a válasz a közepesen hatalmas méretűre kerekedő, reményeim szerint átmenetileg velem utazó has mindent elnyelt.
Bármilyen típusú hurkák és kolbászok burgonyával, tepsiben ropogósra sütve, méternyi mély zsíradékkal az alján, ecetes almapaprikával. A szagom tökéletesen elviselhetetlen volt ebéd utánra, mivel a teljes sütési folyamatot végig kellett asszisztálnom. 
Húsleves csirkeszárnnyal és nyakkal, fehérrépával a sárga mellé, plusz a kihagyhatatlan karalábé. Ma ha meglátom a bőrös húscafatot nem az jut eszembe, hogy be akarom tuszkolni a számba, de akkoriban igazi csemege volt. Csülkös bableves galuskával, kicsi csípőssel. Majd sokkal. 
Körömpörkölt, ahol nyakig ragacsosan lehet cuppogtatni, a kis undormányos zsíros cafatokat, a lé csípős, a krumpli omlósra főtt, szétesik a számban, a kenyér az új szalvéta. 
Cukkini rántva, töltve, tojásos nokedli, fejes saláta, ennyi volt a vega és egészséges részleg, utána vissza a csirkepaprikáshoz, a nyúlpaprikáshoz. A sült vér hagymával ma már nem megy, akkor még szó nélkül lecsúszott kannibál torkomon. Szóval mondhatjuk, kipróbáltam mindent, ami szembe jött és mindegyik tetszett is.

wp_20160716_18_31_15_rich.jpg

Harmadik típus: a New York Burger

Van egy korszaka minden embernek, amikor még a szokásosnál is törékenyebb a havi budget: 18 és 22/35 (ki mikor jön rá ugye, hogy munka nélkül nem lesz zseton. Mondjuk van, akinek nem kell, mert apa eltartja és Jeep-et vesz ballagásra, meg hotelt szülinapra, de azok most nem számítanak, nekik indul egy külön blog nemsokára) közt valahogy mindig többet kell költeni, mint a diákmunkából és hitelből, plusz ösztöndíjból befolyó összeg.
Ilyenkor jön az olcsó sör, a kannás bor, a gyorskaja, meg a kínai.
No, én ebben a korszakomban egyszerűen szerettem egyedül leülni a kiválasztott étek elé és kedvenc napilapom (igen, akkor az offline még menő volt) társaságában hármasban ebédelni: az áldozat, az olvasnivaló és én.
Szóval a nagyzolás így festett lukas tárcával: a heti egy ünnepi ebéd az olajszagú gyorskajáldában a lilahagyma, paradicsom, sajt által felturbózott New York Burger volt, természetesen menüben. Először a forró sült krumpliból pár darab, ezzel megvolt a heti sóbevitel. Jött a korty kóla jéggel, majd az első harapás. Randik törölve aznapra. Besegítettem a menekülő hagymakarikát is a helyére, majd kezdődött elölről a rituálé.
Itt indult el az étterembe járás - ekkor kizárólag low budget módra.

Az évek alatt a fastfoodvarázs tovatűnt, ma már kizárólag életmentésre hivatottak a gyorsburgerezők.
Igen, szeretem az ízét. Általában utána rossz, nem közben. Azaz amikor megveszett gazella fekete tüzes mén disznóként hajnali kettőkor benyitok az épp nyitva tartó mekibe és kérek kétsajtburgertmegegykiskólátköszi, olyankor nincs ennél jobb hely a világon.

Negyedik sor, negyedik bekezdés: Wittmann fiúk


A Népszabadság (újszülötteknek: korábbi napilap, újjáéledő formája nemsokára várható, nyilván ugyanazon a színvonalon. Logón vajh mi lesz, kisvasút vagy lókolbász?) apró gasztro rovata, ahol két álruhába bújt vitriolos tollú újságíró éttermeket járt, majd kegyetlenül értékelt. Szokatlanul üdítő forma volt ez minden szempontból akkoriban. Összességében bosszantóan könnyű dolguk volt: a kétezres évek elején csak a lottó négyes esélyével lehetett színvonalas helyeket találni. Nem, a színvonal nem az élő majom agyveleje enyhe paprikás szószban egymilláért, hanem bármi, amiben van ÖTLET.
Szóval bárhol és bármikor szabadjára engedhették a legszadistább énjüket, mert akkor is csak a valóságot rajzolták fel némi humorral. Ha valamiről pozitívan nyilatkoztak, az maga volt a Karácsony. Sokáig kedvenc éttermem megismerése nekik köszönhető, ami akkor üde szőlőpuding ízű foltként tündökölt a budapesti abrosz olcsó pörköltszaftos pacái közt. Aztabüdös, ezt hogy írtam le?

Ötödik ugrás: London

Sokéves kihagyás, semmi extra élmény. Aztán London, fapad. Az alap gondolatom olyan, mint az egyszeri magyar szavazóé: elavultan butácska. Azaz az angol konyha szar, mint a vízben főtt csirkeláb, hiszen ezt olvastam minden viccben és ezt hallani bárhol az olajos paprikás krumpli országában. Aha.
Streetfood, meg gasztroforradalom? Ott egy kicsit korábban kezdődött. A sajttál szőlővel, vajjal, padlizsánkrémmel, baguettel, a semmi extra pubban olyan, hogy nem csak a kis háromszög alakú camambert folyik le a fatálról, hanem én is a székről.
Az előre csomagolt tejszínhabos eper az ottani Culinarisban jobb, mint itthon bármi, amit kóstoltam, vajon milyen lehet Wimbledonban? A bolti sushi mennyei, a Pimms&Lemonade üdítően friss és összetett a pesti szűkös kínálathoz képest.
Fish&Chips nálunk maximum pár étteremben időszakosan volt, ott meg bármelyik sarkon puha panírban haldarabok, majonézes szósz, fűszeres krumpli, mellé meg egy pint sör. És ez volt az olcsójános túra, ahol egy magára kicsit is adó étteremnek a kertjéig sem jutottam.
Életem egyik legsikerültebb, és egyik első ételképe, hiába lóg bele a hátizsák, mindent érzek a mai napig a hely hangulatából és a sajtok ízéből.

picture_010.jpg

 

Hatodik korty: whisky

Egy hideg téli hétvégén a Londonba szakadt barát whiskyt hozott a feladott poggyászban vakmerő módon, fura jelekkel az oldalán. Japán, baszki. 
Most én vagyok a hülye? A kis szorgosak whiskyt is gyártanak? Minek az nektek, ott a szaké! Meg mégis miből, a szigeten csak felhőkarcoló van, meg dolgozó ember. Lement az előre bekészített maszlagsor a fejemben, majd kicsomagoltam a dobozt. Hm, szép az üveg, szép a színe. Már értem, miért játszadoznak vele a pohárban. Meg hogy minek szagolgatni. Ennek illata van. Lágy. Kicsitépphogy édeskés, nem kapar a torkom tőle, mint amikor a brahiból ivás negyedik körében a Jack legurul. Nem volt sem füstös, ami eltakarja az ízeket (később azt is megérti az ember, de elsőre lehetetlen), nem volt vad tőzeges, amitől nem értettem korábban, hogy mi az, hogy "a whisky íze". Utánaolvastam, ahol tudtam, s kiderült, hogy az alkoholgyártás kultúrája és színvonala világszerte picit máshol tart, mint ahol én járok. (Martini pezsgő jó, Löwen iható, édesfehérbor így egyben fincsi) Így ehhez az első kortyhoz kötődik a fejemben a nyitás a világ jó ízlésű alkoholfogyasztói és úgy általában a jobb minőségű kínálat felé. Néha tapasztalok súlyos visszaesést, de az irány egészen jó.

letoltes.jpg

Hetedik Pitt Schritt


A malackaraj blog fellelése egy unalmas munkanapon majd kezdődő szent imádata. Korábban a jópofának szánt főzőműsorok is egy idő után szürke masszává álltak össze, a gasztroblogok vagy csak a hoch színvonalon működtek, vagy posztoltak pár képet, oszt jónapot. Az amatőr/fizetett kóstolókat meg hagyjuk.
Péter Anna blogja minden téren új távlatokat nyitott. Az egyszerű leírások, a szórakoztató kiszólások, a mindig valami apróságot megtanító bekezdések a napom részeivé váltak. Olvasni már szerettem az ételről, írni még dőreség lett volna.

Nyolc falat marha


Egy Filet Mignon válogatás, új-zélandi, argentin, ausztrál és magyar marhából, vörösborral kísérve, közepesre sütve, borsmártással, steak burgonyával, nagyon drágán, nagyon feszengve.
Nem az ár a lényeg, hanem hogy valóban volt mögötte tartalom. Ahogy a legtöbbeknek, addig a pillanatig a steak egy fura, piros levet eresztő húscafatot jelentett, amit sznob pöcsök esznek csak azért (a franciákon kívül, mert azok a hülyék tényleg szeretik a nyers húst, eszem megáll), hogy elmondhassák, ezt is megtehetik. De "sajnos" kiderült, hogy ez valóban másik dimenzió. A húst nem nyiszatolni kell, hanem a ruganyos, szaftos darabkákba belemélyedő kés pillanatok alatt levágja a falatot. Tényleg rózsaszín belül. Ijesztően vonzó. Tunkoljuk bele a mártásba, ne is lássam, majd egy biztonsági krumpli a számba és jöhet a falat, anyáááám, ez itt az Ízorgia c. sorozat pilot-ja, azonnal szeretném berendelni a teljes évadot, a főszereplőt pedig kérem az irodámba. Valahogy így zajlott a fehér abrosz mellett a félig üzleti vacsora

9,5 mm


Egyszer csak úgy kezdődött az étkezés, hogy először fotó, aztán még egy, aztán ez szar, hagyjuk, na jó, egy utolsót és aztán kaja. Jujdekínos. Minek? Holnap majd megnézem, tegnap mit ettem?
Aztán rájöttem: igen, igazából ezt akarom. Ha szép azért legyen meg, ha randa, akkor meg pláne, ha folyékony azért, hogy tudjam számolni, legalább utólag. Magam elé nézek és ezt látom az asztalon és csorog a nyálam. Nem, ettől függetlenül a képen a folyadék olaj és a díszítés eleme, nem pedig más, kedves olvasó. Elindult a nagyüzemi fotózás és tart is a mai napig. Fejlődés: max a telefonoknál.

wp_20160818_19_09_06_rich.jpg

Végső állomás, blog 1.0


Megnyitom a tiszta lapot a szövegszerkesztőben és azt érzem, hogy tele akarom tapicskolni ízekkel, hosszan, minden falatot átélve, közbülső élményekkel (recseg-e a szék, kedves-e a tántorgó pincér, hangos-e a szomszéd hülyegyerek a csivavájával az ölében, stb., hétköznapi pillanatok) megspékelve.
Ha valami nem tetszik, akkor meg fröcsögve, mint az olajba hajított fagyasztott hal. Bevallom őszintén, utóbbi jobban megy és jobban is kedvelem, így mindig meghasonlok belépés előtt: jót enni, vagy szórakoztatót írni akarok?

 

img_20160402_143656.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kritikushajlam.blog.hu/api/trackback/id/tr2811923611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2016.12.11. 09:54:48

Viccesen, jol irsz, nekem tetszik. Csak igy tovabb! :)

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2017.01.09. 21:33:20

írhatnál Bábel István kifőzdéjéről is, mait annyira felkapott kb. egy éve a média, kíváncsi lennék te mit írnál róla :D
süti beállítások módosítása