Hjaj, ha még egyszer 21 lehetnék! Mondjuk akkor most a beiratkozás utáni Zh-ra készülnék (= kicsit feszültebben iszod a sört a sarkon) és számolnám a százasokat a zsebemben, ami amúgy lukas, hisz tele van százasokkal és lehúzza, mint kínait a table dance bár a hétben.
De az érzés azért hiányzik, amikor a semmittevés közepén beállít édesapám az aznapi menüvel: rántott csirkemell frissen készítve, tökéletes krumplipüré, kovászos ubi, majd desszertnek mákos guba, de akkora, hogy beleremegsz. Esetleg bableves és rakott krumpli, diós guba. Aki egy pillanatra azt képzelte volna maga elé, hogy jó apám köténnyel a derekán reggel kilenc óta főz, majd lélekszakadva hozza az agglomerációból a város közepibe a friss étket, azt ki kell ábrándítsam: minden fogás a helyi kifőzdéből, ismertebb nevén Frici papától származott, amivel mindannyian jobban jártunk.
Két hete voltam utoljára, korábban meg hetente háromszor. De annak már nagyon-nagyon sok ideje. Lássuk, mit tartogat a Király utca leghíresebb kifőzdéje!

A felvezetés

Belépünk, tízes skálán egy gyenge hatos kajaszag, ami kifejezetten jónak mondható, pulcsi átveszi, de ez ki tud szellőzni, nem a Richter szerinti 9,5-es, amikor még a Domestost is elnyomja két nap áztatás után.
Szinte teltház, a felcsúti kisvasúton a kaller már magához nyúlna ennyi ember látványától. 

Sok a külföldi, de azért még több a magyar. Egy gyors szociológiai vizsgálatot le lehet folytatni gond nélkül: szakadtabb művészek gondolatfoszlányai keverednek a húslé felhőjébe, elegánsabb nincstelenek pedig nagyvonalúan kérnek extra szaftot a főzelékre. Jobbra tanácstalan turisták, akiknek a pacal fogalmát magyarázza a jó húsz éve szolgálatban lévő pincér, fiatalok, akik olcsón sokat és jót óhajtanak, illetve rengeteg törzsvendég. Néhány nosztalgiázó, mint én, jó néhány "elviszemmagammal" és tényleg csak egy csipetnyi idült alkesz, ők a csapolt miatt ülnek itt, de azért enni is kell néha és ha a kocsmában ülne, akkor ki kéne menni kajálni, így meg nem kell.

A leves

 
Amit két korsó sör előz meg. Összesen, nem fejenként. Aztán jöhet az első fogás: bableves, mi más. Összefőttek rendesen az ízek, a füstölt csülök megadja az alaphangot, a többi kellék meg bőven van mérve. Kenyérből fehér, közepesen friss, Erős Pista kis tálkában külön, ahogy kell. illetve hát kell a francnak, de így szoktuk meg, tehát jó.

 A csésze itt sértésnek számít, így kénytelen voltam leküzdeni a tálnyi adagot, reméltem, hogy elfelejti a pincér, hogy rendeltem másodikat is. Nem tette, sosem teszik.

Rakott krumpli

 
Ronda, igaz? Pedig elég finom. A kolbász zsírja kellemesen átjár mindent, a krumpli meglepően jó minőségű, a tejfölt ugyan nem most készítette friss fölözéssel Marika néni, de nem is baj, hogy nem a 49%-os zsírtartalmú került a könnyednek nehezen nevezhető második fogásra. Csemegeuborka kíséri le a falatokat, feladatát hibátlanul teljesíti: evés közben nem veszed észre, hogy épp halálra zabálod magad. Alattomos, mint a vodkaszóda. A méret visszafogottabb, mint régen, de így is bőven elegendő. Michelin-csillag sosem fog a falra kerülni, de bármelyik vidéki pártkakaska megnyalná mind a tíz ujját, ha ilyet ehetne a kis szemétdombján.

Finálé

 
Emberes túlettem magam, még két órán kísért a bableves és a krumpli. A kávéhoz Aro tejszín, hiába, a kedvelt élelmiszer-nagyker saját márkája verhetetlen áron van. Ide egyszerűen illik is ez a kombó: közepesen neves, de megbízható kávé, nincsvelebaj tejszínnel. Találkoznak a lehetőségek és a valóság. Frici papa is ilyen: aki ennyire megbízhatóan normális minőségű ételt szállít sok éve, néhol valóban telitalálat ízekkel, az álmodhatott volna ennél többet, jobbat, nagyobbat is. De végül maradt az egy szem, kicsit a múltban ragadt, felújításra és némi jó ízlésre váró hely, a nagy adagokkal, 'magyaros' kínálattal. A freskó egyszerre készülhetett Stadler Józsi "utolsó vacsora VELEM" rendelésével, a viaszos vászon terítők már elválaszthatatlan részei az asztalnak, minden legalább 20 éves, de ez így is jó. 

Es muss nicht immer Kaviar sein.